Modern eszközök beszerzésével készül az árvizekre a vízügyi főigazgatóság

Az árvizek által okozott károk megelőzését és elhárítását szolgáló létesítmények biztonságos fenntartásához, a védekezési feladatok hatékony végrehajtásához szükséges gép-, eszköz- és műszerparkját fejleszti 9,8 milliárd forintos beruházással az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

A projekt az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával, állami társfinanszírozással valósul meg - tájékoztatott az OVF szerdán.

ovf

Az idén megvalósuló beruházás keretében a vízügyi ágazat eszközfejlesztésére kerül sor: áramfejlesztőket és elektromos rendszereket, cölöp- és szádfalverőket, emelő- és anyagmozgató gépeket, földmű fenntartó- és karbantartó gépeket, szivattyúkat, közúti járműveket, hidrometriai eszközöket, meder- és műtárgyfelmérő eszközöket szereznek be.

A közlemény szerint a hazai települések 40 százalékát erősen veszélyeztetik a vizek, és jelentős a komoly védekezést igénylő területek nagysága, így kiemelten fontos a vízügyi főigazgatóságnak a hazai árvizek kezelését, a védekezés irányítását szervező tevékenysége.

Az OVF alá tartozó 12 vízügyi igazgatóság kezelésében lévő árvízvédelmi létesítményekben a károk jellemzően a levonuló árvizek miatt keletkeznek. Emellett a műtárgyak szerkezeti elemeinek korróziója, elöregedése, a vízmércék rongálódása miatt is előállnak javítási igények.

A fenntartási munkák keretében a legszükségesebb feladatokat a vízügyi szakemberek folyamatosan elvégzik, azonban időről-időre szükségessé válik új eszközök és berendezések beszerzése - közölte vízügyi főigazgatóság.

A tervezett fejlesztés hozzájárul az EU árvízi irányelv megvalósításához, az árvízi kockázatok csökkentéséhez - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com