Módosul a BÉT részvénykategóriák kritériumrendszere

Január elsejétől módosul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénykategóriáinak feltételrendszere, az új szabályok érintik a belépési és a folyamatosan teljesítendő kritériumokat.Az új struktúra azt a célt szolgálja, hogy a szabályozott piacon maradjanak, illetve nagyobb számban jelenjenek meg a tőzsdei szereplésre legalkalmasabb kibocsátók. Fontos szempont volt a módosításnál az is, hogy könnyen áttekinthető, befektetők és kibocsátók számára is megfelelő szabályozási környezet alakuljon ki.

    
A változások értelmében a belépési küszöb a standard kategóriába, hogy a vállalat árfolyamértéke elérje a 250 millió forintot. Emellett legalább 10 százalékos közkézhányad szükséges (vagy 100 millió forint értékű papír forogjon közkézen vagy a vállalat legalább 100 tulajdonossal kell, hogy rendelkezzen) és további feltétel, hogy az adott vállalat legalább 1 év lezárt üzleti évvel rendelkezzen.
    

Megszűnik az eddigi kettős rendszer, amelyben más kritériumok voltak érvényben a bevezetésekre és mások a kategória-felülvizsgálatokra. Ezt követően az árfolyamérték és közkézhányad minimumok folyamatos fenntartását ellenőrzi majd a BÉT féléves felülvizsgálatok keretében mind a prémium, mind a standard kategóriában.
    

Eltörlik a nyilvános tranzakció követelményét a standard kategóriában. Az új szabályozás életbelépése után a T kategóriába már nem léphetnek be új szereplők, helyette a középvállalati igényekre szabott, a főpiac előszobájának tekinthető Xtend piacra kérhetik részvényeik bevezetését a vállalkozások. A módosítások 2019. január 1-jén lépnek hatályba az új belépők számára. A már tőzsdére bevezetett kibocsátókra 1 év türelmi idő vonatkozik, így rájuk 2020. január 1-től lesznek érvényesek a módosítások.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com