Módosulhat az ekáer-rendszerben a kockázatos termékek köre

Olyan új termékek kerülhetnek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a kockázatos termékek közé, amelyek jellemzően érintettek az áfacsalásokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata szerint - ezzel indokolja a nemzetgazdasági miniszter a kockázatos termékkör módosítását.

navlogoA kormány honlapján megjelent rendelettervezet a kockázatos termékek körét tartalmazó, a múlt év utolsó napján született rendeletet módosítja.

Az ekáer-rendelet meghatározza a kockázatos termékek fuvarozásának feltételeként támasztott, kockázati biztosíték nyújtásának részletszabályait is.

A biztosítéknak folyamatosan el kell érnie a fuvarozói bejelentést megelőző 45 napban szállított kockázatos termékek együttes, áfa nélkül számított ellenértékének a 15 százalékát.

A kockázatos termékek listája a rendelettervezet szerint kibővül a csokoládé-féleségekkel, a gombával, a dzsemekkel és a gyümölcslevekkel.

Felkerültek a listára a növényi olajok, továbbá az állatok etetésére szolgáló készítmények.

Jó néhány hulladék is kockázatos terméknek minősülhet a jövőben. Ilyen például a cukorgyártási hulladék, a szójabab préselése után visszamaradó olajpogácsa, valamint a növényi zsírok és olajok kivonása után visszamaradó olajpogácsa is.

Felkerült a listára még a cement klinker, a fehércement és a bauxitcement is.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com