MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra - hangsúlyozza a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.A rendszert üzemeltető társaság a forgalom eloszlásával indokolta a változtatást, a kisebb boltok ugyanis további finanszírozásra szorulnak.

Kifejtették: a fajlagos költségek nagyobb forgalom mellett fajlagosan alacsonyabbak, az új számítás ezért sávos rendszerben határozza meg a kereskedőknek járó összegeket.

Ennek alapján az automaták eddig egységesen 7,5 forintos palackonkénti kezelési díja a 200 négyzetméter alatti üzletekben 11,5 forintra nő, 200 és 400 négyzetméter között nem változik, 400 négyzetméter feletti alapterületnél 3,5 forintra csökken. A kézi visszaváltási pontoknál eddig 5 forintot kaptak a kereskedők palackonként, ez ugyancsak 11,5 forint lesz a változás értelmében.

Hangsúlyozták: a MOHU a kezelési díjakat úgy állapította meg, hogy azzal megfizesse az automaták miatti többletköltségeket és munkabéreket is.
A közlemény szerint a sávos számítás számos országban bevált gyakorlat, de van olyan is, hogy a kereskedők nem kapnak kezelési költséget, mert a visszaváltás lehetőségét az ebből eredő többletforgalom miatt is megéri biztosítani. Magyarországon csak a legnagyobb üzletláncoknak kötelező a csatlakozás, de a MOHU abban bízik, hogy az új rendszer újabb kereskedőket ösztönöz majd a visszaváltásra - írták.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken közleményben jelezte, hogy nem fogadja el a változtatást. Állásfoglalásuk szerint a rendszer eddig sem működött megfelelően, a kezelési díjak nem fedezték a kereskedők költségeit, és a MOHU a tájékoztatási kötelezettségeinek sem tett eleget. Becslésük alapján az új számítás további 6,5 milliárd forinttal növelheti a veszteségeiket évente.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com