MOHU: elérte a százmilliót a visszaváltott italcsomagolások száma

Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.Szabó Szilvia a biatorbágyi Príma üzletnél tartott sajtótájékoztatón elmondta: minden várakozást felülmúlt a vásárlók aktivitása és lelkesedése, ahogyan elkezdték használni a rendszert.

Hozzátette, hogy pár hét alatt, augusztus közepére már elérte a napi 4-5 milliót a visszavitt italcsomagolások száma. A MOHU célja, hogy az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon - mondta.
    

Szabó Szilvia a MOHU EPR-vezetője elmondása szerint a százmilliomodik palack visszaváltása igazolja a rendszer bevezetésének helyességét, és azt, hogy a vásárlók elkötelezettek a környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság iránt. Kiemelte: a MOHU feladatának tekinti, hogy minden vásárló számára elérhető és kényelmes megoldást kínáljon a palackvisszaváltás területén. Ennek érdekében fejlesztik és bővítik a hálózatot, amelynek rendszerében már több mint 3 ezer automata és közel ezer kézi visszaváltó működik az országban, és számuk folyamatosan bővül. "A cél, hogy a következő években elérjük a napi 6-7 milliós visszaváltási mennyiséget" - jelentette ki Szabó Szilvia.
    

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta, a cégcsoport azon dolgozik, hogy a vevőknek minél több helyen rendelkezésére álljon a visszaváltás lehetősége, hiszen a vásárlók kiszolgálása az elsődleges szempontjuk. Tapasztalataik szerint a forgalomnövelő kényelmi szolgáltatás alapvetően jól vizsgázott, és már a bevezető szakaszban is kiugróan magas érdeklődés övezte a visszaváltást.
   

"A fogyasztók fogékonyak az edukációra, tudatában vannak a visszaváltási lehetőségeknek, ismerik és aktívan használják is a rendszert" - mondta az igazgató. A visszaváltó automaták működését Till Attila műsorvezető, a MOHU nagykövete mutatta be az eseményen. Beszélt arról, hogy öttagú családban él, így bőven felgyülemlenek náluk a visszaváltani való palackok, ezért családja már rutinos a visszaváltásban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com