Mol-INA-ügy - Vecernji List: mennyit érnek az INA részvényei?

A tíz évvel ezelőtti ár mintegy két és félszereséért vásárolhatná vissza a horvát állam a Mol INA-részesedését, a horvát olajipari vállalat részvényeinek értéke ugyanis ennyit változott 2003 óta - írta a Vecernji List című zágrábi napilap szombati számában.

Nem olcsó mulatság a horvát nemzet becsületének megőrzése a magyarokkal való jogi-pénzügyi vitában - fogalmazott a Vecernji List. A brókerek szerint a mostani tőzsdei érték alapján az INA-részvények visszavásárlása legalább 3 milliárd euróba kerülne. Ez két és félszerese annak az összegnek, a valamivel több mint 1,2 milliárd eurónak, amelyet a Mol összesen fizetett az INA-részvényekért.

molA horvát állam először 2003-ban adott el részvényeket annak érdekében, hogy a költségvetésben keletkezett lyukakat betömje. Akkor 505 millió dollárért került a Mol tulajdonába az INA részvényeinek 25 százaléka plusz egy részvény. Öt évvel később egy újabb 22 százalékos pakettért 720 millió eurót fizetett a magyar olajvállalat. A 2008 óta eltelt időszakban az INA tőzsdei árfolyamának mélypontja 1400 kuna, a maximuma pedig 4400 kuna volt. Az utóbbi néhány hónapban 4000 kunán stagnált az árfolyam. Amennyiben ezen az áron adnák el a részvényeket, az mindenkinek megfelelne a Vecernji List szerint, még a Molnak is, mert ez az ár nem a jó üzleti lépéseknek és az új tulajdonos befektetéseinek az eredménye, hanem főleg a politikai játékoknak és azoknak a próbálkozásoknak a következménye, amelyek arra irányultak, hogy a Mol megszerezze a többségi csomagot.


(Az INA-részvények árfolyama jelentősen, 7,27 százalékkal esett a zágrábi értéktőzsdén pénteken, záráskor 3820,28 kunán jegyezték. Az INA már a harmadik egymást követő napon zárt csökkenéssel, vesztesége a héten 9,69 százalék volt.) Annak ellenére, hogy az INA-részvények első csomagjának eladása óta az állami költségvetés keretösszege megháromszorozódott, a horvát államnak nincs annyi tartaléka, amennyiből megvásárolhatná a részvényeket a magyar partnertől, és ezzel az INA-t újra a szárnyai alá venné.

Ha a Molnak csak a részvények megszerzésére fordított 1,2 milliárd eurót adná vissza Horvátország, és nem 3 milliárdot, amennyit most a részvények a tőzsdén érnek, még akkor sem lehetne komolyabb hitelezők - például az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vagy az Európai Beruházási Bank (EIB) - nélkül megszerezni a szükséges pénzt. Nem hivatalosan éppen az EBRD-t és az EIB-et emlegeti a horvát kormány is lehetséges hitelezőként. A másik lehetőség, hogy a lakosságnak ajánlják fel különleges kötvények formájában, ez viszont kockázattal jár.
A Vecernji List felsorol hat lehetséges vásárlót is, azaz ha a Mol harmadik félnek adná el részvénycsomagját, legalább hat potenciális vevője lenne.

Az orosz Rosneft (Rosznyefty) az Európai Unió piacán terjeszkedik, a brit BP is egyik részvényesüknek számít, úgyhogy sem a pénz, sem a politika nem okozna nehézséget - írta a horvát lap. A másik jelentős orosz olajvállalat, a Gazprom neft (Gazprom nyefty) már jelen van a térségben, Szerbiában jelentős befektetései vannak, és Horvátország is érdekli, viszont a szerb befektetések miatt nem biztos, hogy az INA-t a horvát állam kívánalmainak megfelelően fejlesztené. Az azerbajdzsáni állami olajvállalat (SOCAR) a volt Jugoszlávia országaiban érdekelt, habár eddigi legnagyobb befektetésüknek a térségben a montenegrói turisztikai központ építése számít.

A Vecernji List szerint viszont nagyon is érdekelhetné az INA, s van saját olajuk és pénzük, valamint fontos szövetségesük az Egyesült Államok, ami nem elhanyagolható. Az olasz ENI régóta partnere az INA-nak az adriai gázkitermelésben, elsősorban emiatt érdekelhetné a horvát olajvállalat részvénycsomagja. A Mollal párhuzamosan 2003-ban az osztrák OMV is pályázott az INA-ra, így az is előfordulhat, hogy újra vevőként jelentkezne. Ebben az esetleg csak a Mollal való nem túl barátságos viszonyuk okozhatna problémát a Vecernji List szerint.

A Lukoil orosz olaj- és földgáztermelő és -feldolgozó magánvállalat az utóbbi években lassított európai terjeszkedésén, de az INA megvásárlása újabb lendületet adhatna a cégnek. Jelen van Romániában, Bulgáriában, Szerbiában és Horvátországban is, az INA-részesedés megszerzésével pedig a térség vezető olajipari vállalatává válhatna.
forrás:MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com