MOSZ: jó gabonatermés, csökkenő árak

Jó gabonaterméssel, csökkenő árakra számítanak a szakemberek az idén - így összegezhetők a MOSZ Gabonatermesztők Országos Választmányának szerdai budapesti ülésén elhangzott vélemények.

187067-280x210Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára az MTI-nek elmondta: az árcsökkenés a tavalyi árakhoz képest várhatóan 15-20 százalékos lesz, míg az önköltség előreláthatólag mintegy 15 százalékkal emelkedik. Így, például, az őszi búza ára most 48 ezer forint körül mozog tonnánként a múlt évi 55 ezer forinttal szemben. De a MOSZ titkára további árcsökkenést is elképzelhetőnek tart.

Az őszi búza termésátlaga országosan 4,6-4,7 tonna között mozog, míg az őszi árpa terméshozama országosan 4,6 tonna körül van hektáronként. Így őszi búzából várhatóan 5 millió tonna terem Magyarországon az idén, míg őszi árpából több mint 900 ezer tonna.

Tóth István hozzátette: az őszi búza vetésterülete ebben az évben 1,1 millió hektár, míg az őszi árpáé 200 ezer hektár körüli. A gabonaár csökkenését a világpiaci ármozgás és a belföldi jó termés ígérete idézte elő. Az önköltség emelkedése szintén több tényezőre vezethető vissza. Egyrészt emelkedett a növényvédő-szerek, valamint a műtrágya ára, másrészt költségnövelő lesz az e-útdíj bevezetése, továbbá a földbérleti díjak emelkedése is.
A tanácskozáson résztvevő szakemberek beszámoltak 5-6, de 4 tonna körüli őszi árpa termésátlagról is, az őszi búza aratását pedig a legtöbb helyen a közeli napokban kezdik el. Abban viszont egyetértés mutatkozott, hogy a gabona értékesítését nem szabad elsietni, várni kell vele, ha lehetőség van rá.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com