MTÜ: a kormány európai szinten is kiemelkedően támogatja a turisztikai ágazatot

A kormány turizmust érintő támogatása összességében meghaladja a 800 milliárd forintot, azaz 2 milliárd eurónál is több, ami európai szinten is kiemelkedőnek számít - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.Az MTÜ emlékeztetett a kormányzat döntésére, amely szerint január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük. Az intézkedések meghosszabbításával a cél a járvány által leginkább sújtott turisztikai ágazat terheinek könnyítése, a turizmus-vendéglátásban működő vállalkozások életben tartása és a munkahelyek megmentése abban az időszakban is, amikor a szálláshelyek és éttermek vendégeket nem fogadhatnak - írta az ügynökség, utalva arra, hogy a szektor 400 ezer ember megélhetését biztosítja és a GDP 13,5 százalékát adja.

    
Az MTÜ ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a kormány döntése szerint a rendkívüli időszakban megállapított, de be nem szedett adót - kivéve, ha annak összege nulla - a vállalkozásoknak be kell vallaniuk. A gazdaság újraindításában az MTÜ szerint a magyar turisztikai szektor nagy szerephez jut majd, ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a vállalkozások helyzetének könnyítése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com