MTÜ: az év eddigi legforgalmasabb hosszú hétvégéje volt a pünkösdi

Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi hosszú hétvégén a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A vendégéjszakák száma ezzel 6 százalékkal, a vendégeké pedig 4 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi pünkösdi időszakban mért értékeket - ismertette csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).Tizedével érkeztek többen külföldről az előző évhez képest, ők leginkább a fővárosba látogattak. A hazai turisták elsősorban vidékre utaztak, körükben a legnépszerűbb település Balatonfüred, Gyula, Siófok és Hévíz volt. A szálláshelyek pünkösdi forgalmának 61 százalékát a belföldi utazók adták. A mintegy 166 ezer hazai vendég több mint 320 ezer éjszakát töltött el a magyarországi szállásokon. Az összefoglaló szerint a hazai utazók több mint 90 százaléka választott vidéki úti célt magának, ennek is köszönhetően az országos vendégforgalom közel 70 százalékából ezek a szálláshelyek részesültek.
    

A nemzetközi forgalom a belföldinél is jelentősebb mértékben nőtt május 17-20. között. A hazánkba látogató közel 110 ezer külföldi turista mintegy 207 ezer éjszakát töltött el, 10 százalékkal többet, mint a tavalyi ünnepi időszakban - közölte az MTÜ. A külföldi utazók továbbra is szívesen látogatnak Budapestre, tavalyhoz képest 22 százalékkal többen érkeztek a fővárosba. A beutazóforgalom erősödésének köszönhetően a fővárosi szálláshelyek mintegy 83 ezer vendéget fogadtak pünkösd alatt, ami összességében 20 százalékkal haladta meg a tavalyi eredményeket.
    

Az ügynökség kitért arra is, hogy a fő küldőországok listáját Németország és Ausztria vezeti, ahonnan 34 ezer és 17 ezer vendégéjszaka realizálódott. Jelentős küldőpiac volt még az Egyesült Királyság (14 ezer), az Amerikai Egyesült Államok (10 ezer), illetve Csehország (9 ezer) is. Az előző évhez képest hatalmas növekedést mutatott Kína (5 ezer vendégéj), innen másfélszeresére nőtt a vendégéjszakák száma.
    

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a turisztikai térségek közül tavalyhoz képest a legnagyobb mértékű, mintegy 20 százalékos vendégéj növekedést a Sopron-Fertő turisztikai térség érte el, ahol közel 11 ezer éjszakát regisztráltak. Hasonló mértékben nőtt a hazai utazók érdeklődése Gyula és térsége iránt is, ott 14 százalékos emelkedéssel több mint 12 ezer vendégéjszaka keletkezett tavalyhoz képest.
    

Az ünnepen a 2 fős, 2 éjszakás foglalások bizonyultak a legnépszerűbbnek. A vendégek majdnem fele (49 százalék) szállodákban, egyharmada (33 százalék) magán- és egyéb szálláshelyeken, míg 7 százaléka panziókban szállt meg. A szállodákban szombaton 74 százalékos volt a szobafoglaltság, de mindhárom napon kimagasló értékeket mértek.
    

Az ünnepi hétvége jelentős forgalma a bevételekben is megmutatkozott. A szálláshelyek összesen 10,9 milliárd forint árbevételt könyvelhettek el az összesítés szerint. A közleményben hangsúlyozták: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MTÜ  elkötelezett abban, hogy még tovább fejlődjön az ágazat, ehhez jelentős segítséget nyújtanak az április végén bejelentett komplex, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási program pilléreiben elérhető, illetve szakaszosan megnyíló források.


Ennek részeként 13 milliárd forint áll rendelkezésre a vendéglátóhelyek fejlesztésére, a vendéglátóhelyek 1 millió forintos támogatásból valósíthatnak meg színvonalemelő, versenyképességet javító beruházásokat. Az 1 milliárd forintos Muzsikáló Magyarország 2024 program támogatása pedig újra élőzenével, színvonalas kávéházi cigánymuzsikával töltheti meg a vendéglők teraszait. Mindemellett 1 milliárd forintot fordít a kormány a Tourinform irodák korszerűsítésére - emlékeztetett az MTÜ.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com