MTÜ: három héten át reklámozzák a magyar V4 elnökségi évet

Mostantól három héten át televíziókban, online felületeken és országszerte plakátokon találkozhat a közönség a Visegrádi Négyek kampányával, amely felhívja a figyelmet a magyar V4 elnökségi évre - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.A közleményben kiemelték: a most induló kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a V4 országok, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország kulturális, természeti és gazdasági értékeire, Közép-Európa rendkívüli örökségére és hagyományaira.
    

Felhívták a figyelmet arra, hogy a 2021-22-es V4 elnökségi év során a szakpolitikai és diplomáciai programok mellett az ügynökség számos érdekességgel készül a nagyközönség számára. Többek között koncertek, képzőművészeti, valamint design és divat események várnak minden korosztályt az őszi kulturális szezonban - tették hozzá.
   

A programokról az érdeklődők a folyamatosan frissülő v4elnokseg.hu weboldalon tájékozódhatnak, ahol megismerkedhetnek a Visegrádi Csoport turisztikai kincseivel, az együttműködés történelmével és az elnökségi év kiemelt céljaival is - jelezte a MTÜ. Az elnökségi év kampányvideója megtekinthető a következő linken: https://youtu.be/e_ofRmWZkdM - olvasható a közleményben.
    

A turisztikai szervezet emlékeztetett arra, hogy Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát közös múlt, kultúra, értékrend, valamint bizalom és barátság köti össze, erre épül a sokoldalú Visegrádi Együttműködés. Az idén 30 éves Visegrádi Csoport megalakulása óta hatékonyan képviseli a közös, regionális érdekeket, 2004 óta az Európai Unió keretei között is - tették hozzá.
    

A Visegrádi Együttműködést évente más-más ország elnöksége koordinálja: 2021. július 1. és 2022. június 30. között Magyarország hatodik alkalommal látja el ezt a feladatot - idézték fel. Az elnökségi év júliusban vette kezdetét, melynek mottója: "V4 - Indítsuk újra Európát" - fűzték hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com