MTÜ: indul a vidéki vendéglátóhelyek támogatása

Tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).A hazai vendéglátó üzletek mintegy kétharmadát adják Magyarország turisztikai bevételeinek, így versenyképességük javítása érdekében elsőként ők igényelhetik a vissza nem térítendő támogatást. A program további ütemeiben júniustól a cukrászdák, júliustól a zenés táncos szórakozóhelyek, míg augusztustól az alkalmi vendéglátó üzletek pályázhatnak majd a vidéki Magyarországon. Szeptembertől a kávézók, míg októbertől a büfék számára biztosít forrást a kormány, az italüzletek és bárok pedig novembertől jelentkezhetnek majd a program további ütemeire - sorolta az ügynökség.
    

A vidéki vendéglátó üzletek támogatása a harmadik eleme a kormány átfogó ágazati támogatási konstrukciójának, mely összességében 15 milliárd forintot biztosít a turizmus fejlesztésére és versenyképességének erősítésére - emlékeztetett az MTÜ. Könnyid László, az ügynökség vezérigazgatója kiemelte: a szolgáltatás minőségének egyik meghatározó és a fejlődést potenciálisan korlátozó eleme a technológia korszerűsége. Az ágazati támogatási konstrukció ezért a teljes vidéki vendéglátó szektor fejlesztését célozza, az értékesítést támogató beruházásoktól kezdve a technológiákon és eszközökön át az energiahatékony és gazdaságos üzemelésig bezárólag.
    

A június 28-ig tartó első ütemben az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek üzemeltetői adhatják be támogatási igényeiket. A pályázatonként elnyerhető egymillió forintos forrást korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, valamint energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre használhatják fel az éttermek.


A támogatásokat a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére is fordíthatják a szolgáltatók, de igénybe vehetik egy nagyobb beruházás során is. A vidéki vendéglátóhelyek összesen 13 milliárd forintra pályázhatnak majd, a kiírás első ütemében 3 milliárd forint összegben először az éttermek hívhatnak le vissza nem térítendő támogatást.
    

A program további célja, hogy erősítse az ágazat digitalizációját is, ezért a jelentkezést a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók és egy könnyen kitölthető felületen adhatják le igényeiket. Ebben ügyfélszolgálat is segíti őket - közölte az MTÜ. A pályázati felhívások elérhetőek a kisfaludyprogram.hu weboldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com