MUISZ-közgyűlés: jelentősen nőhet a Marokkóba látogató magyar turisták lszáma idén

Jelentősen nőhet a Marokkóba látogató magyar turisták száma az idén, és az év végén új közvetlen repülőjárat indulhat  - hangzott el a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) éves közgyűlésén szombaton, Marrákesben. A tanácskozáson szó esett a biztosítási értékesítésről szóló irányelv magyarországi hatályba lépéséről is.A 201 magyarországi utazásszervezőt tömörítő szövetség 87. közgyűlésén Erdei Bálint, a MUISZ elnöke megnyitójában kiemelte: komoly lehetőség van a két ország közötti turisztikai kapcsolatok további erősítésére.

Ehhez a közvetlen légi járatok indítása mellett a szakmai találkozók is hozzájárulnak.

    
A közgyűlésen több mint 70 magyarországi utazási iroda vett részt. A külföldi turisztikai szervezetek egyre komolyabban érdeklődnek a szakmai együttműködésről a MUISZ-szal, miután egyre nagyobb lehetőséget látnak a szervezett magyar kiutaztatásban - tette hozzá. Szólt arról, hogy a MUISZ egyik fontos célja, hogy Magyarországon is bevezessék a szabályozási oldalon azt a több országban elfogadott gyakorlatot, hogy az irodák az utazás teljes költségét egy összegben feltüntetve legyenek kötelesek megadni.     


Az utazók számára ez átláthatóbbá teszi a foglalásokat - fűzte hozzá Erdei Bálint. Kitért arra is, hogy a jogosulatlan utazásszervezés ellenőrzéséhez az utazók biztonsága érdekében a hatóságoknak sokkal nagyobb jogkört kellene kapniuk a szervezet szerint. Tromler Miklós marokkói magyar nagykövete arról számolt be, hogy a reptéri igazgatóság statisztikái szerint februárban 2700 magyar turista érkezett Budapestről, a tavaly ősszel indított Budapest-Marrákes, Budapest-Agadir közvetlen járatok közel 100 százalékos kihasználtsággal működnek.


Hozzátette: 2018-ban várakozásaik szerint legalább 30 ezer főre emelkedhet a Marrákesbe érkező magyar turisták létszáma. Kitért arra, hogy folyamatosak a tárgyalások a közvetlen Budapest-Casablanca járat indításáról a Royal Air Maroc-kal, ez 2018 végén vagy 2019 elején megvalósulhat. Kiemelte: Marokkó stabil, tiszta és biztonságos ország, tavaly október óta nem kaptak konzuli bejelentést turistákat érintő eseményről.
    

Mohammed Sajid, a Marokkói Királyság turisztikai minisztere köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben erősödött a két ország közötti turisztikai kapcsolat. Méltatta, hogy Magyarországon dinamikus az idegenforgalom fejlődése, és Budapest szerepe kiemelkedő a közép-kelet-európai régióban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com