Munkavédelmi ellenőrzési jogot kér a szakszervezeteknek a VDSZ érdekképviselet

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) szeretné elérni, hogy munkavédelmi ellenőrzési jogot kapjanak a szakszervezetek, egyben a munkavédelmi szabálysértések súlyosabb büntetését, az ellenőrzések, valamint az ellenőrök számának jelentős növelését is szorgalmazza - közölte a szövetség az MTI-vel szerdán.

A VDSZ megjegyezte, hogy az ellenőrök száma messze elmarad az uniós előírástól: az elvárható 400 helyett mindössze 142-en járják a munkahelyeket. Van olyan cég, ahová annak működése idején egyszer sem jutnak el, amit döbbenetes hiányosságnak tartanak.

vdszlogopng_250

 

Székely Tamás, a VDSZ elnöke a közleményben 2015-öt az elmúlt 10 év "legsötétebb" időszakának nevezte, és megjegyezte, amennyiben a munkahelyi ellenőrzések rendszerében nem lesz forradalmi áttörés, a helyzet tovább romlik, még több ember életébe kerülhet az előírások egyre gyakoribb megsértése, semmibe vétele.

A szakszervezet ezért ismét követeli, hogy az ellenőrzéseket emeljék vissza a korábbi, hatóságinak megfelelő szintre, a jelenleginél jóval szigorúbb szankciókkal, gyakoribb rajtaütésekkel kényszerítsék a munkáltatókat az előírások betartására és betartatására. A jelenlegi ellenőrzéseknek nincs visszatartó ereje, a szankcióként kivetett büntetéseket pedig lazán kifizetik a munkáltatók - írták.

A VDSZ közölte: számos szakmai javaslatot is készítettek a változtatásra, amelyeket készek egy komoly egyeztetés keretein belül a döntéshozókkal is megismertetni.

Felidézték, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) összegzéséből kiderült, hogy tavaly ismét kétezerrel több - akárcsak az azt megelőző évben -, 21 ezer 88 olyan balesetet regisztráltak, amelyet munkavégzés közben szenvedtek el a dolgozók. Az elmúlt öt évben tavaly volt a legtöbb halálos kimenetelű eset, 84-en haltak meg vélhetően a munkavédelmi előírások megszegése miatt - írta a VDSZ.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com