Nagy István: 22,4 milliárd forint értékben valósulnak meg ökoturisztikai fejlesztések az állami erdőgazdaságoknál a következő években

Csaknem 22,4 milliárd forintnyi ökoturisztikai beruházás áll tervezés és kivitelezés alatt a 22 állami erdőgazdaságnál - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban, ahol átadták a Kisalföldi Erdőgazdaság (KAEG) Zrt. új panzióját és konferenciatermét. A beruházással ökoturisztikai központtá vált a major.A miniszter hangsúlyozta, hogy az állami erdőgazdaságok kezelik és működtetik az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját; 2010 óta több mint húszmilliárd forint értékű ökoturisztikai beruházásnak köszönhetően új kilátók, erdei szálláshelyek, látogatóközpontok és erdei iskolák épültek, mintegy 150 létesítményt pedig felújítottak.

A fejlesztések a következő években is folytatónak - fűzte hozzá.

    
Az állami erdőgazdaságok évente négymilliárd forintot fordítanak turisztikai infrastruktúra működtetésére és fenntartására, ebből csaknem 2,5 milliárdot saját pénzügyi eredményük terhére - mondta. Hozzátette, hogy a közcélok megvalósulása érdekében a kormány nem vonja el az erdőgazdaságoknál keletkező nyereséget, így vissza tudják forgatni az ökoturisztikai infrastruktúra fenntartására. Ez a mostanihoz hasonló gazdasági nehézségek idején is fontos, mert így az állami létesítmények e nehéz körülmények között is ki tudnak nyitni, egészséges és biztonságos kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak - fogalmazott.
    

Nagy István kiemelte azt is, hogy az ország ökoturisztikai létesítményei évente ötmillió látogatót fogadnak, ebből 3,3 milliót az erdőgazdaságok látnak vendégül. A beruházási összegekből és a látogatószámokból az látszik, hogy az állami erdőgazdálkodási modell összehangolja és egységes, fenntartható rendszerként kezeli az erdőgazdálkodás, az ökoturizmus és a természetvédelem értékeit - hangsúlyozta a miniszer hozzátéve, hogy a legfontosabb cél a meglévő erdőterület megőrzése és bővítése, a természeti környezet megőrzése, amely az aktív kikapcsolódásnak is helyet biztosít.
    

A fenntartható gazdálkodás, a természet védelme és az ökoturizmus ezért a jövőben sem válhat el egymástól - szögezte le az agrárminiszter. Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a KAEG Zrt. fejlesztése jól illik a 2030-ig tartó turizmusfejlesztési stratégiába, mert nem egy pontszerű turisztikai fejlesztés valósult meg a majorban, hanem beleillik a térség komplex turisztikai elképzeléseibe.
  

Orbán Tibor, a KAEG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Göbös-majori ökoturisztikai központot több lépcsőben alakították ki, és a panzióval - amelyben egy konferenciaterem is helyet kapott - teljessé vált a létesítmény. A major negyven hektáron terül el, lovardák, szabadtéri karámok, csónakázótó, erdei iskola és egy kápolna is megtalálható a területen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com