Nagy István: a kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart
A kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart, ezért lett ez a terület 2015-ben stratégiai ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken Ikrényben, a Csoki Nyugat Kft. üzemének átadóján.
A tárcavezető elmondta, hogy a kormány az elmúlt tíz évben 800 milliárd forint támogatással segítette az élelmiszeripari beruházásokat, amelyek az idén is folytatódnak.
Kiemelte, hogy az élelmiszeripar termelési értéke 2010 és 2024 között több mint 38 százalékkal növekedett. Az előző évben az ágazat termelési volumene 3,9 százalékkal, az értékesítése pedig 4,8 százalékkal bővült. Ezzel az élelmiszeripar a jól teljesítő ipari ágazatok közé tartozik - fogalmazott.
A miniszter elmondta, hogy a kormány azon is dolgozik, hogy intézkedéseivel hozzájáruljon a vidék élhetőségének megerősítéséhez, ami fokozza a népességmegtartó képességet.
(Forrás: MTI)
A tárcavezető elmondta, hogy a kormány az elmúlt tíz évben 800 milliárd forint támogatással segítette az élelmiszeripari beruházásokat, amelyek az idén is folytatódnak.Kiemelte, hogy az élelmiszeripar termelési értéke 2010 és 2024 között több mint 38 százalékkal növekedett. Az előző évben az ágazat termelési volumene 3,9 százalékkal, az értékesítése pedig 4,8 százalékkal bővült. Ezzel az élelmiszeripar a jól teljesítő ipari ágazatok közé tartozik - fogalmazott.
A miniszter elmondta, hogy a kormány azon is dolgozik, hogy intézkedéseivel hozzájáruljon a vidék élhetőségének megerősítéséhez, ami fokozza a népességmegtartó képességet.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások