Nagy István: a közös agrárpolitika középpontjába a gazdák érdekeit kell állítani

Az európai közös agrárpolitika (KAP) középpontjába ismét a gazdákat és a gazdák érdekeit kell állítani - jelentette ki a magyar agrárminiszter hétfőn Brüsszelben.Nagy István a tagországok agrárminisztereinek tanácsülését megelőzően újságírók előtt kiemelte: az Európai Unió Tanácsának féléves magyar elnöksége arra helyezi a hangsúlyt, hogy az agrárium versenyképes, válságálló, fenntartható és tudásalapú legyen, valamint arra, hogy az unió gazdabarát politikát folytasson. Minden megnyitott dosszié megoldása, minden lezárni kívánt uniós politika ezen öt prioritás köré fog épülni a decemberig tartó magyar uniós elnökség idején - hangsúlyozta.
    

Elmondta, a magyar uniós elnökség a hétfői tanácsülésen dossziét fog nyitni a vidéki élet minőségének javítása érdekében azzal a céllal, hogy a vidék vonzó legyen a fiatalok számára, illetve az ott élők jövője biztosítva legyen és helyben maradjanak. A vidékfejlesztési források felhasználása ebben nagymértékben tud segítséget nyújtani - fűzte hozzá.
    

Közölte, az ülés után az európai mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szervezetének (Copa-Cogeca) brüsszeli ülésére indul, mivel - mint kiemelte - a magyar uniós elnökség nem csak szlogenek szintjén kíván gazdabarát lenni. A magyar elnökség hagyománnyá kívánja tenni azt, hogy az agrárminiszterek minden tanácsülésük előtt találkozzanak a szervezet képviselőivel és meghallgassák a gazdák véleményét, mert - mint hangsúlyozta - nagyon fontos, hogy a közvetlen gazdaérdek miként érvényesül az európai politikában.
    

Az ukrán gabona uniós behozatalával kapcsolatban az agrárminiszter azt mondta, a magyar uniós elnökség arra törekszik, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek az Európai Unió országai mellett Ukrajna számra is kiegyensúlyozottságot eredményeznek, javítják a versenyképességet és lehetővé teszik, hogy az európai gazdálkodók biztonsággal tervezhessenek ma és a jövőben is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com