Nagy István: a magyar gazdatársadalom a következő évek nagy nyertesévé válhat

Rekordösszegű támogatásban részesül az agrárium, amellyel a magyar gazdatársadalom a következő évek nagy nyertesévé válhat - mondta Nagy István agrárminiszter egy videóban, amely a kormány hivatalos Facebook oldalán jelent meg péntek reggel.A miniszter kiemelte: a mögöttünk álló nehéz időszak világosan megmutatta, hogy az agrárium életbevágóan fontos szerepet játszik az ország ellátásában. Éppen ezért - mint fogalmazott - igazi örömhír, hogy a magyar mezőgazdaság soha nem látott lehetőségek előtt áll.

Az uniós közös agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül ugyanis több mint 4 ezer milliárd forintot fordítanak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar megújítására a következő hét évben. Nemcsak az összeg történelmi, hanem az is, hogy a kormány az eddigi 17,5 százalék helyett 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz. A tisztán uniós jövedelempótló támogatások felhasználásával pedig további csaknem 3300 milliárd forinthoz juthatnak még a termelők - ismertette Nagy István.

    
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke a videóban rámutatott, hogy a magyar gazdák számára a nemzetközi, a hazai verseny hatalmas kihívásokat jelent. Az uniós költségvetés időszaka megkezdődött - mondta a Magosz elnöke, aki szerint fontos az, hogy minden rendelkezésre álló forrást igénybe tudjanak venni.
    

"Ahhoz, hogy hazai, uniós és nemzetközi szinten versenyképesek legyünk, versenybe tudjunk szállni, jelentős mértékben kell a gazdaságokat korszerűsíteni" - tette hozzá. Fontosnak nevezte a birtokok rendbetételét, a legkorszerűbb tudás hasznosítását, valamint a korszerű technológiák és a precíziós gazdálkodás minden elemének használatát. Ehhez komoly beruházásokra, komoly fejlesztési összegekre van szükség - hangsúlyozta.
   

Jakab István is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az eddigi 17 százalékos nemzeti támogatás helyett az adható maximumot, 80 százalékot biztosít az uniós források mellé. Ez azt jelenti, hogy "amennyiben képesek leszünk jó célokat meghatározni, korszerű, komoly tervek alapján a legkorszerűbb technológiát alkalmazni, és igénybe vesszük minden egyes uniós centet, akkor leszünk sikeresek" - emelte ki, hozzátéve, hogy ehhez valamennyi magyar gazda számára összefogásra van szükség a családon, a gazdaközösségen belül, továbbá nemzeti és Kárpát-medencei szinten is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com