Nagy István: a magyar mezőgazdaság fejlesztéséhez eredményes agrárkutatásra van szükség

A magyar mezőgazdaság fejlesztése, versenyképességének biztosítása nem képzelhető el a hazai agrárkutatás eredményes tevékenysége nélkül - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Hódmezővásárhelyen.

Nagy István az Agrárinnováció a gyakorlatban című konferencia megnyitóján kifejtette, a fejlesztési források csak akkor hasznosulhatnak megfelelően, ha azokat korszerű termesztési és tenyésztési technológiákba fektetik, rendelkezésre állnak a megfelelő biológiai alapok, és a megtermelt értékeknek piacot is tudnak biztosítani.

0

A politikus a Szegedi Tudományegyetem és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett tanácskozáson a kutatás-fejlesztés kulcsterületei között említette a megváltozott klimatikus viszonyokhoz alkalmazkodó növényfajták nemesítését vagy a megújuló energiaforrásokban rejlő tartalékok kihasználását.

El kell érni, hogy a magyar mezőgazdaság szereplői számára hozzáférhető és széles körben hasznosítható eredmények szülessenek az agrárkutatásban. Ennek érdekében döntött a minisztérium a szétaprózódott agrárkutató-hálózat átalakítása mellett - hangsúlyozta Nagy István.

2014 elején a szaktárca irányításával létrejött a nemzetközi szinten is jelentős méretű - mintegy háromszáz kutatót foglalkoztató - Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), amelynek tevékenysége a mezőgazdaság minden jelentős területére kiterjed.

A korábban önálló intézmények integrációjával létrehozott központban olyan témákban indult újra a kutatás, mint az öntözés, a zöldség- vagy a dísznövénytermesztés - közölte az államtitkár.

Az elöregedő szakembergárda utánpótlására is program indult, évente 30 fiatal felvételét tették lehetővé, akiket pályájukon mentorok segítenek - tudatta a politikus.

Nagy István a következő évek egyik legfontosabb céljaként a tudományos és a gyakorlati szféra közötti együttműködés erősítését említette, amelyhez a vidékfejlesztési program plusz forrásokat biztosít.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com