Nagy István: a Nemzeti Földügyi Központ a magyar mezőgazdaság újabb erős bástyája

A Nemzeti Földügyi Központtal (NFK) egy újabb erős bástya jött létre, amely a magyar mezőgazdaság versenyképességét és az ezzel kapcsolatos teendők átláthatóságát szolgálja - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.A miniszter elmondta, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) általános jogutódjaként alakult meg július 1-jén az NFK, amely változatlanul ellátja az NFA korábbi feladatait, de újonnan alapított költségvetési szervként tevékenységi köre és létszáma egyaránt bővül. A központot az átalakulással megszűnő NFA korábbi elnöke, Nagy János vezeti majd - tette hozzá.

    


Ismertette, hogy a kormány a nemzeti birtokrendezésben meghatározó szerepet szán a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szervként az NFK-nak. Többek között feladata lett a Földet a gazdáknak! program folytatása, valamint az osztatlan közös tulajdonú földek rendezése is, ezt a június 30-án megszűnt Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-től vette át.


A jövőben az NFK, mint birtokrendezési eljárásokat koordináló szerv feladata lesz, az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével és más, átfogó birtokrendezési eljárásokkal kapcsolatos feladatok országos szintű előkészítése, koordinálása. Az öntözésfejlesztés mára megkerülhetetlenné vált - mondta, és hozzátette, hogy ezért növelnék a termelők öntözési hajlandóságát megfelelő szabályozási és támogatási környezet megteremtésével, valamint együttműködési és hosszú távú tervezési szemlélettel. Az ezekkel összefüggő feladatokat az NFK látja majd el mint a korábbi kormányhatározatok alapján létrehozni tervezett "öntözési ügynökség".

    
Mindezek mellett egyes erdészeti igazgatási feladatok is átkerülnek az új intézményhez. Immár a hatáskörébe tartozik: az erdőgazdálkodás szabályozásához szükséges erdészeti informatikai rendszerek üzemeltetése; kiemelten az Országos erdőállomány adattárhoz kapcsolódó térinformatikai állományok folyamatos karbantartása és fenntartása; az erdészeti hatósági tevékenységéhez kapcsolódó informatikai rendszerek működtetése; valamint az erdőgazdálkodói nyilvántartás és az erdészeti szakirányítói névjegyzék vezetése is - sorolta.
   

Nagy István megjegyezte, hogy a szervezet fontos feladata még az erdő ökológiai állapotának és gazdasági erőforrásainak felmérése, változásának nyomon követése, az egészségi állapotának, az éghajlat-változás hatásainak figyelemmel kísérése is. 2020. január 1-jétől pedig az NFK hatáskörébe kerül a körzeti erdőtervezési feladatok ellátása is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com