Nagy István: a színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti

A színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti, gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt - jelentette ki az agrárminiszter pénteken Csongrádon.Nagy István az Alföldi Agrárszakképzési Centrum központi épületének átadásán hangsúlyozta, újra vonzóvá kell tenni az agrárszakmákat, és megerősíteni a képzési hálózatot, ráirányítva a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre.

    
A tárca legfontosabb célja az agrárszakmák megbecsültségének erősítése, a képzett mezőgazdasági termelők, élelmiszeripari szakemberek számának növelése - szögezte le, hozzátéve: kizárólag a korszerű agrárismeretek átadásával biztosítható, hogy a következő generációk helyben boldoguljanak. Nagy István közölte, az új tanévben a minisztérium által fenntartott 56 szakképzőintézmény öt centrumba szervezve kezdte meg az oktatást.
    

A politikus úgy fogalmazott, oktatóból szerencsére nincs hiány, ráadásul ők július 1-jétől már a munkatörvénykönyve szerinti, megemelt fizetésért gyakorolják hivatásukat, emellett több korábbi juttatást - így a jubileumi jutalomra való jogosultságot és az utazási kedvezményt - is megtarthattak. A miniszter bízik benne, hogy a magasabb fizetés és a rugalmasabb foglalkoztatási szabályok vonzóvá teszik a kiemelkedő tudású oktatók számára az agrárszakképzést.
    

Az Agrárminisztérium támogatásával 24 iskola egy-egy új, a mai technológiai követelményeknek teljes mértékben megfelelő traktort szerezhet be. Az új erőgépeknek köszönhetően a diákok megerősíthetik digitális kompetenciáikat, a munkaerőpiac által elvárt, a gyakorlatban azonnal alkalmazható szaktudásra tehetnek szert - tudatta Nagy István.
  

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az agrároktatásnak komoly hagyományai vannak a városban, a régióban, ezeket nemcsak ápolni kell, hanem továbbfejleszteni is. Ahhoz, hogy Magyarországon az agrárium társadalmilag elismert, stratégiai ágazat legyen, a következő évtizedekben nagyon jól felkészült, megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalokra van szükség - szögezte le az államtitkár.
    

Bedő Tamás (független) polgármestere közölte, a Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő agrárszakképző intézményeket összefogó Alföldi Agrárszakképzési Centrum központja nyár óta működik a városban. A centrum új iskolaépületét a korábbi családsegítő központ ingatlanának felújításával alakították ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com