Nagy István: a vetőmagágazat évente 180-190 milliárd forint értéket állít elő

Magyarország vetőmagágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül, emellett az elmúlt évek piaci bővülése azt mutatja, hogy a vetőmag feldolgozó- és tárolókapacitás bővítésének van jövője - mondta Nagy István agrárminiszter kedden a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén, Budaörsön.A miniszter előadásában kifejtette, hogy a magyar agrártermelés hosszú távú fenntarthatóságát a minőségi vetőmagok és szaporítóanyagok biztosítják. Ez fontos nemzeti élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés is egyben. Az országban előállított vetőmag minősége nagymértékben befolyásolja a betakarításra kerülő termés minőségét és mennyiségét.

    
Kiemelte, hogy a magyar vetőmag világszerte elismert.

Magyarországon jelenleg körülbelül 100 ezer hektáron dolgoznak azért a szakemberek, hogy ez a jövőben is így maradjon. Nagy István szólt arról is, hogy a vetőmagszakma kezdeményezésére az agrártárca a vetőmag előállításának jogszabályi rendelkezéseit módosította.


Az új rendelkezés a vetőmag-előállításban rugalmasságot biztosít az ágazati szereplőknek, de nem veszélyezteti a jogszabályokban foglalt szigorú előírások magas minőségi és szakmai követelményeinek betartását. Korábban teljes egészében a hatóság végezte a vetőmag minősítését, az előállítás folyamatát, a jogszabály módosítással megteremtődik annak a lehetősége, hogy a vetőmag előállító szigorú feltételek teljesítését követően végezhesse ezt a tevékenységet - fejtette ki.
    

A miniszter szerint a következő évek kérdése, hogy a magyar vetőmag-előállítók és -forgalmazók hogyan tudnak előre lépni a globalizált piacon, együttműködve, közös piacépítéssel és -szerzéssel. A kutatás-fejlesztés, a termelés és a gazdasági tervezés területén is fejlesztésekre van szükség, mivel ezt igénylik a nemzetközi követelmények, a globális kihívások, az időjárási hatások, az ipar, valamint a fogyasztói igények változásai is.
    

A fenntartható mezőgazdasági termeléshez innovációra van szükség, hogy a globális kihívások és a klímaváltozás hatásait csökkenteni lehessen, és ez kiemelten igaz a vetőmag termelésben is - tette hozzá. A vetőmagszektor legfontosabb jövőbeni feladatai közé sorolta a vetőmag-kereskedelem harmonizálását, a növényegészségügyi kockázatok csökkentését, a kórokozók és kártevők világméretű elterjedésének kezelését a védekezési módszerek fejlesztésével, valamint az ellenőrző rendszerek összehangolását. Kiemelt feladat a vetőmag hamisítók elleni hatékony fellépés, melyet Magyarországon a hatóságok rendszeresen tervezett, illetve bejelentések alapján eseti ellenőrzések végrehajtásával végeznek - jegyezte meg.
    

Nagy István kitért arra is, hogy az agrárágazatok jelentős támogatások mellett működtek az elmúlt évtizedekben és jelenleg is ez a helyzet. Ugyanakkor el kell érni azt, hogy a mezőgazdasági ágazatok támogatások nélkül is versenyképesen működjenek. Ez jelenleg évjárattól és növényfajtól függően nem minden esetben teljesül. A támogatásoktól való függés megszüntetése elsősorban a hektáronkénti bevételek jelentős növelésével érhető el. A tárcavezető szerint ennek két lehetséges módja a hektáronkénti hozam növelése vagy az értékesítési ár növelése.
    

A miniszter és Takács Géza, a szövetség elnöke a küldöttgyűlésen átadta a Vetőmag Szövetség díját Ritter Józsefnek a több évtizedes munkája elismeréseként.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com