Nagy István: az élelmiszer-pazarlás az élelmiszerlánc első számú fenntarthatósági problémája

Az élelmiszer-pazarlás az élelmiszerlánc első számú fenntarthatósági problémája, nem pedig a hagyományos állattartás, az öntözéses gazdálkodás, vagy a nagyüzemi élelmiszer-előállítás - mondta az agrárminiszter az élelmiszer-hulladék megelőzéséről szóló konferencián kedden, Budapesten.
Nagy István Magyarország EU-elnökségének keretében, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) közösen megrendezett eseményen kiemelte, hogy az Európai Unióban (EU) az élelmiszer-hulladék jelenti az egyik legfontosabb problémát az élelmiszerlánc működése szempontjából.


Ismertetése szerint az EU-ban 2020-ban több mint 58 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezett, ami 252 millió tonna szén-dioxid-egyenérték kibocsátásáért felelős, és szükségtelenül vezetett 342 milliárd köbméter víz elvesztéséhez. Ezért a magyar uniós elnökség egyik kiemelt témája az élelmiszer-hulladék csökkentése - mondta.


Hozzátette: olyan megoldásokat kell találni, amelyekkel fenntartható módon teljesíthetők a Közös Agrárpolitikában (KAP) megfogalmazott célok, egyszerre biztosítanak jó minőségű, megfizethető termékeket, valamint hozzájárulnak a termelők versenyképességéhez is. Észszerű egyensúlyt kell találni a környezetvédelmi célok és a gazdaság igényei között - hangsúlyozta.


Nagy István emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Tanácsa 30 százalékos csökkentési célt javasol a kiskereskedelemben, az éttermekben, az étkeztetésben, valamint a háztartásokban együttesen, és 10 százalékos csökkentési célt a feldolgozási és gyártási szektorban, az Európai Parlament (EP) pedig magasabb célértékeket szeretne.

Hozzátette: a tagállamok jelezték, hogy a tanács által meghatározott céloktól nem hajlandóak eltérni.


A magyar EU-elnökség célja, hogy olyan kompromisszumos megállapodás jöjjön létre, amely a tanács álláspontjához "közelebb marad" vagy olyan szempontrendszer kerüljön be, amelynek végrehajtása legfeljebb ezzel azonos terhet jelent a tagállamok számára - mondta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszer-pazarlás nem pusztán gazdasági vagy fenntarthatósági, hanem erkölcsi és etikai kérdés is. Amíg vannak emberek, akik éheznek, addig az a minimum, hogy a bőségben élők odafigyelnek az élelmiszerek felhasználására - fogalmazott.


Magyarország elkötelezett amellett, hogy az élelmiszer-ellátási lánc minden szintjén jelentősen csökkentse az élelmiszer-hulladék mennyiségét - hangsúlyozta Nagy István. Kiemelte: az a cél, hogy 2030-ra meg tudják felezni az élelmiszer-pazarlását, az élelmiszer-hulladék mennyiségét a kiskereskedelemben és a fogyasztók szintjén is, és az élelmiszerlánc egyéb szakaszain is csökkenést kell elérni.


Az eddigi eredményekről szólva elmondta, hogy Magyarország több mint negyedével tudta csökkenteni az egy főre eső élelmiszer-pazarlást a 2016-ban elindított "Maradék nélkül" program segítségével. Közölte, hogy a felmérések szerint 2016-2022 között a teljes háztartási élelmiszer-hulladék mennyisége 12,1 százalékkal csökkent, míg a pazarlást jelentő kategórián belül 27,6 százalékkal. Hozzátette, hogy a sikerre számos európai ország felfigyelt, és az Európai Bizottság jó gyakorlatként ajánlja a magyar programot.


A csökkenés ellenére még mintegy 230 ezer tonna élelmiszert pazarolunk el évente - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ennyi étellel 430 ezer ember tudna jóllakni egy éven keresztül, és a pazarlás egy főre vetítve 40 ezer forintos veszteséget jelent évente. Megjegyezte, hogy ezek az adatok elmaradnak a legpazarlóbb országokban mért mennyiségektől.


A magyarországi adatokkal kapcsolatban azt is közölte, éves szinten hozzávetőleg 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik a teljes hazai élelmiszerláncban. Az agrárminiszter szerint az alapanyag-termelés területén többek között a megfelelő fajták megválasztásával lehet eredményt elérni. Ipari oldalról az alkalmazott technológia, a csomagolási lehetőségek fejlesztése és a fogyasztói igények ismerete tudja mérsékelni a veszteségeket - mutatott rá.


Kitért arra is, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentésében jelentős szerepe van a fogyasztói edukációnak. Fel kell hívni az emberek figyelmét az élelmiszerek helyes tárolására, a minőségmegőrzési és a fogyaszthatósági idő közötti különbségre, a maradékok felhasználásának lehetőségeire - mondta. Hozzátette, hogy a Maradék nélkül program ebben is segít; a honlapjukon tárolási kisokos, fagyasztási segédlet és "maradékmentő recepteket" is szerepelnek.


Viorel Gutu, a FAO főigazgató-helyettese előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy világviszonylatban minden ember évente 74 kilogramm élelmiszert pazarol el. Elegendő élelmiszert termelünk, de 700 millió ember mégis éhesen fekszik le - mondta. Ismertette, hogy míg 2019-ban a világ népességének 7,9 százaléka éhezett, 2022-ben az arány már 9 százalék volt.


Úgy értékelte, hogy az élelmiszer-pazarlás összetett probléma, amelynek megoldásához több szereplő együttműködése szükséges. Véleménye szerint a beruházások, az innováció és az erős politikai döntéshozatal a megoldás kulcsa. Kitért arra, hogy Kelet-Európában és Közép-Ázsiában elsősorban a megfelelő tárolás és a szállítás jelent problémát. Az EU tagállamok között az elérő politika akadályozza a megoldást - mondta. Hozzátette, hogy az élelmiszer-hulladék csökkentéséhez közös stratégiára, monitoring-rendszere lenne szükség, emellett növelni kell a társadalmi tudatosságot is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com