Nagy István: az öntözésfejlesztés a termelés biztonságának és hatékonyságának alapja
Az öntözésfejlesztés társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból is kulcskérdés; ez a termelés biztonságának és hatékonyságának alapja - mondta Nagy István agrárminiszter az első, az Agro-Harta Zrt. által megvalósított öntözéses mintaprogram avatóján a Bács-Kiskun megyei Hartán pénteken.Az agrárminiszter szerint a jelenleginél sokkal kiterjedtebb és sokkal magasabb szintű öntözési és vízgazdálkodási kultúrára van szükség Magyarországon. Erre int a hartai gazdák múltja és szorgalma, de erre intenek a gazdasági számok, mutatók is - jegyezte meg.
Mint mondta, éppen ezért kormányzati cél a hatékony mezőgazdaság öntözéses feltételeinek javítása és az öntözött területek arányának növelése. Ennek érdekében a kormány 10 éven keresztül 17 milliárd forint pluszforrást biztosít az öntözéses gazdálkodáshoz kapcsolódó vízkeresleti és vízkínálati oldal fejlesztéseihez - tette hozzá Nagy István.

(Forrás: MTI)
Hozzászólások