Nagy István: győzött a józan ész, két év átmeneti időszak következik a Közös Arárpolitikában

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Közös Agrárpolitika 2021-es és 2022-es évekre vonatkozó szabályait rögzítő átmeneti rendeletet. A jogszabály lehetőséget biztosít az uniós agrártámogatások és az átmeneti nemzeti támogatások jelenlegi formában történő továbbvitelére a következő két évben, valamint az Európai Helyreállítási Alapból közvetlenül a mezőgazdaságra fordítható források 2021-től történő igénybevételére - nyilatkozta az MTI-nek Nagy István agrárminiszter szerdán.A tárcavezető emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság egy éves átmeneti időszakot javasolt az új agrártámogatási szabályok alkalmazására átállás előtt, amely nyilvánvalóan nem lett volna elegendő felkészülési idő sem a gazdálkodóknak, sem a támogatási rendszert működtető intézményrendszernek.

Ez pedig óriási gondot okozott volna mind az európai, mind a magyar mezőgazdaság számára. Nagy eredmény, hogy a tagállamok egységes kiállásának köszönhetően sikerült jobb belátásra bírni az Európai Bizottságot, így két év áll rendelkezésre a 2023-ban induló új Közös Agrárpolitikára való felkészülésre.

    
Emellett fontos eredmény, hogy a koronavírus okozta válsághelyzet hatásainak mezőgazdasági ágazatban történő kezelésére Magyarország számára az Európai Helyreállítási Alapban rendelkezésre álló több mint 107 milliárd forintnyi plusz forrás felhasználása már 2021-ben megkezdődhet - tette hozzá a miniszter.  
    

Az elmúlt bő egy év tárgyalásainak eredményeképp elfogadott rendelet garantálja mind a közvetlen támogatások, mind pedig a vidékfejlesztési támogatások  jelenlegi szabályok szerinti, kiszámítható módon történő továbbvitelét, de már az új uniós költségvetés terhére. Kiemelt siker, hogy a tanácsi álláspontba magyar kezdeményezésre bekerült az elsősorban állattartó ágazatok számára segítséget nyújtó, magyar költségvetésből finanszírozott átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelének lehetősége.


Az Európai Bizottság meg akarta szüntetni ezt a támogatási formát, azonban a Visegrádi Négyek közös fellépésének köszönhetően sikerült elérni, hogy e támogatási forma a jelenlegi szinten legyen folytatható a 2021-es és 2022-es évben is. Ennek következtében továbbra is lehetőség lesz nemzeti forrásból támogatni a húsmarha, az anyatehén, az anyajuh, a tejelő szarvasmarha vagy éppen a dohány ágazatot - emlékeztetett az agrárminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com