Nagy István: hét év alatt 36 milliárd forintnyi kár érte a gazdákat

Hét év alatt 36 milliárd forintnyi kárt okozhatott a magyar gazdatársadalomnak Bige László kartellezése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Németh Gergellyel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnökével tartott sajtótájékoztatóján Mosonmagyaróváron pénteken.Nagy István úgy fogalmazott, Bige László a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. tulajdonosa "komoly csapást mért a magyar mezőgazdaságra" azzal, hogy piaci helyzetét kihasználva mesterségesen emelte a műtrágya árát, a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett. Hozzátette, az előző évekhez képest a műtrágya ára négyszeresére növekedett: míg egy intenzíven termelő, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként 50-85 ezer, jelenleg már 205-255 ezer forint értékben tud csak a földjére műtrágyát juttatni.
    

Az agrárminiszter szerint ez nemcsak piaci szabálytalanság, hanem megbocsáthatatlan etikai vétség is, amellyel Bige László minden magyar vásárlót megkárosított, hogy extraprofithoz jusson.

A műtrágya szabályozza ugyanis, hogy a gazdák milyen terméseredményeket érnek el, és ez határozza meg, hogy a magyar fogyasztók számára mennyibe kerül az élelmiszer. A tisztességtelen és etikátlan kartellezés miatt, hét éven át nemcsak a magyar gazdák fizettek többet a műtrágyáért, hanem minden magyar ember a kenyérért, gyümölcsért és zöldségért; tehát az alapvető élelmiszerekért - hangsúlyozta.
   

A tárcavezető kitért arra is, hogy a teljes hazai műtrágyapiacot érintő kartell működését feltárta a Gazdasági Versenyhivatal is. Október végén megállapították, hogy a Nitrogénművek Zrt. és vállalkozáscsoportja súlyos jogsértést követett el. Korlátozta a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti versenyt, valamint az importot. A GVH eljárásában 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre - emelte ki.
    

Nagy István rámutatott, Bige László igyekezett vásárlási kényszerbe hozni a gazdákat, hiszen azt mondta nekik, hogy decemberben csak egy napig szolgálják ki a magyar vevőket. Ezzel a cégtulajdonos felmondta a magyar gazdaság szereplői közti szolidaritást, és nyíltan megfenyegette a magyar gazdákat. "Ennek a zsarolásnak semmilyen körülmények között nem engedünk, és minden eszközünkkel azon fogunk dolgozni, hogy a megfelelő műtrágyaellátás és ezáltal a korrekt árú, stabil élelmiszer-ellátás is biztosított legyen" - tette hozzá.
    

Az agrárminiszter elmondta, a kormány vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyekkel biztosítható a kielégítő mennyiségű műtrágyaellátás a magyar gazdák számára, illetve vizsgálják azt is, hogy hogyan tudják itthon tartani a magyar műtrágyát, és hogyan tudják elérni, hogy csökkenjen annak ára. Németh Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "vérlázító és megengedhetetlen, amit Bige László művel a gazdákkal", hiszen semmi nem indokolta, hogy 4-4,5 szeresére emelkedjen a nitrogénműtrágya ára. Emlékeztetett, egy évvel ezelőtt 5000 - 5800 forintot kértek 100 kg műtrágyáért.
    

A megyei elnök szerint politikai célokra gyűjtött extraprofitról van szó, Bige László pedig teljesen összemosta a gazdaságot a politikával. Rámutatott, a cégtulajdonos egy olyan ember kampányát segíti, aki "a gazdákat földadóra szeretné kényszeríteni". Németh Gergely arra kérte az agrárminisztert, járjon közben a kormánynál, és ha kell, teremtsék meg a lehetőségét a hazai nitrogénműtrágya-gyárak stratégiai fontosságú üzemmé való nyilvánításának, hogy ne tudják azokat politikai célokra felhasználni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com