Nagy István: hungarikum lett höveji csipke és a pozsonyi kifli

A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.Nagy István a testület indoklását ismertetve elmondta, hogy az egyedülállóan változatos höveji csipke eredete a 19. századig nyúlik vissza, és gyorsan hírnevet szerzett a Győr-Moson-Sopron vármegyei községnek. Az 1962-es brüsszeli világkiállításon aranyéremmel jutalmazták, 2017 óta az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének része. A pozsonyi kifli a téli ünnepek hagyományos magyar süteményeként válhatott hungarikummá.

Első receptje Czifray István 1830-ban megjelent Magyar nemzeti szakácskönyvéből ismert, 2012 óta a hagyományos különleges termék címet viseli - tette hozzá az agrárminiszter.
    

A hungarikumok az ország arculatának mindennapi és mindenütt jelen lévő építőkövei, amelyek szavak nélkül mesélnek a magyarokról, a hagyományaikról, a leleményességükről - hangsúlyozta a tárcavezető, aki arra bíztat minden közösséget, hogy a hagyományaikat jelöljék a helyi értéktárakba, mert azok ezt követően nemzeti értékek, akár hungarikumok is lehetnek. Közös feladat megismertetni és megszerettetni a nagyvilággal az ország kiváló ételeit és italait, csodálatos természeti adottságait, művészeti örökségét, a magyar tehetségek teljesítményét. Az értékek védelme az identitás- és hagyományőrzést, a kultúra átörökítését is segíti, méghozzá nem az elkülönülés, hanem a nemzeti összetartozás igényével - hangsúlyozta Nagy István.
    

A Magyar Értéktár bővítéséről a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos számolt be. V. Németh Zsolt közölte, hogy kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánították a lángost, amit ma már nem csak a magyarok ismernek és szeretnek, valamint a kubikusságot, amely a 19. század második felében, az alföldi csatorna-, út- és vasútépítések idején vált híressé mint jellegzetesen magyar vándormunkás tevékenység. Bár a gépek terjedésével elvesztette a jelentőségét, emléke máig él, Csongrád városa még szobrot is állított a kubikusoknak - tette hozzá.
    

A 2012. július 1-jén hatályba lépett törvény szerint a hungarikumok a magyarságra jellemző tulajdonságaikkal, egyediségükkel, különlegességükkel, minőségükkel a magyarság csúcsteljesítményei. A Hungarikumok Gyűjteményét a kiemelkedő nemzeti értékeket tartalmazó Magyar Értéktár követi, az értékpiramis alapjait a megyei, az ágazati és a külhoni értéktárak alkotják. A Hungarikumok Gyűjteményébe a Hungarikum Bizottság 31. ülését követően 87 nemzeti érték, a Magyar Értéktárba 150 nemzeti érték tartozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com