Nagy István: megújulnak a nemzeti parkok igazgatóságai

Tájegységi szervezetekkel bővülve újulnak meg a nemzeti parkok igazgatóságai - jelentette be az agrárminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Nagy István közölte, hogy a 10 igazgatóságon belül a természetvédelmi feladatok ellátására 41 tájegység jön létre. Vezetésükért a tájegységvezetők felelnek, személyi állományuk pedig a vagyonkezelést, a monitorozást, a területi őrzést és a helyben jellemző tevékenységeket egyaránt ellátja.     


Az igazgatóságok felépítése egységesül, szervezeti egységei hasonló elnevezéssel hasonló feladatokat kapnak.

A  természetvédelmi őrök munkájában a hatósági jellegű szerep helyett előtérbe kerül a szolgáltatói-tanácsadói tevékenység - tette hozzá Nagy István. Az igazgatóságok feladatkörei jelentősen kibővültek az utóbbi években, így ezt a szabályozásnak és a szervezeti felépítésnek is követnie kell - indokolta az átalakítást a tárcavezető.

    
Kiemelte egyebek között, hogy a nemzeti parkok igazgatóságai 300 ezer hektár országos jelentőségű védett természeti terület vagyonkezelői. Ennek csaknem a felét maguk gondozzák, a többi 150 ezer hektárt csaknem 2 ezer gazdálkodóval együttműködve tartják fönn. A nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményeinek száma 276-ról 349-re emelkedett, a területükön élő őshonos állatállomány egyedszáma pedig 2010 óta majdnem a másfélszeresére nőtt, így 2018-ban meghaladta a 14 ezret. Az igazgatóságok természetvédelmi célú vadgazdálkodást is végeznek a vadászati jogosultságuk alatt álló majdnem 200 ezer hektárnyi területen.     


A miniszter a fejlesztéseknek tulajdonítja, hogy a nemzeti parkokban a látogatók száma 1,3 millióról 1,6 millióra nőtt 8 év alatt. Elismerően szólt arról is, hogy az igazgatóságok monitorozó rendszerrel folyamatosan figyelik a környezet változásait, csaknem 100 ezer hektáron tudták javítani az élőhelyek állapotát, és jelenleg is számos fajmegőrzési projektben dolgoznak együtt más országok szakembereivel.     


Nagy István arra számít, hogy a tájegységi modell választ adhat a nemzeti parkok előtt álló kihívásokra. Várakozása szerint az átszervezés hozzájárul a hosszú távú működőképességhez és az átláthatósághoz. Az új rendszer az igazgatóságokat is támogatja abban, hogy szolgáltató, tanácsadó és támogató intézményként központi szerepet tölthessenek be egy-egy térség fejlesztésében - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com