Nagy István: több ezer hektár legelőt ad bérbe a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Az egykori bombázólőtér tájrehabilitációjának köszönhetően a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) területén csaknem 4000 hektár legelőterület bérbe adása vált lehetővé a helyben lakó, állattartással foglalkozó gazdák számára - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter az MTI-nek hétfőn.A lőszermentesített területeket a telekalakítást követően vonhatták művelésbe; a haszonbérbe adás folyamata pedig csak ezután indulhatott el. Az erről szóló pályázatot 2019. április 05-én hirdette meg a HNPI - ismertette.

    
Nagy István kiemelte, hogy az új területekre rendkívül nagy volt az érdeklődés, egyes birtoktestekre több mint húszszoros volt a túljelentkezés. Az Igazgatóság arra törekedett, hogy az ésszerűen megosztható telkeken minél több nyertest hirdethessen ki. Ezzel a gyakorlattal a HNPI azt kívánta elősegíteni, hogy minél több gazdálkodó kaphasson legelőterületet állatai számára tartósan, 10 éves időtartamra - tette hozzá a miniszter.
    

A tárcavezető elmondta, hogy a folyamat eredményeként 29 birtoktestre 54 nyertest hirdettek ki, közülük sokan polgári jogi társasági formában pályáztak, így egyesítve az eredményes gazdálkodáshoz szükséges erőforrásaikat. A nemzeti park nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a szigorú jogszabályi keretek között zajló pályázati eljárás a lehető legrövidebb idő alatt lezáruljon, mivel a szankciómentes agrár-támogatásigénylési határidő június második hetében lejár, így valamennyi nyertes pályázó még időben tudja igényelni a földalapú támogatásokat - hangsúlyozta Nagy István.
    

A tárcavezető az MTI-nek beszélt arról is, hogy az utóbbi hetek csapadékos időjárásának köszönhetően a legelők kezdik elérni optimális természeti állapotukat. Így alkalmassá válnak arra, hogy a természetvédelmi szempontból legkedvezőbb legeltetéses művelés elindulhasson rajtuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com