Nagy István: több százmilliárd forint jut mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekre

Több százmilliárd forintból valósulhatnak meg élelmiszeripari és mezőgazdasági fejlesztések a közös agrárpolitika átmeneti évei alatt - mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött csütörtöki videóüzenetében.Nagy István közölte, hogy 45 milliárd forintos keretösszeggel az első kiírások már áprilisban megjelennek. Először a kisebb állattartók fejlesztéseinek felhívása, majd a kertészek gyümölcs- és gyógynövényültetvény-telepítését segítő pályázat jelenik meg. A továbbiakat júniusig teszik közzé.

   
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az agráriumban ma már megkerülhetetlen az automatizálás, a robotizálás, a precíziós gazdálkodás, így ezekhez is támogatást ígért. Kiemelt célnak nevezte az élelmiszeripar modernizációját, amelyre két felhívásban 250 milliárd forintot szánnak. Júniusban pályázhatnak majd azok a vállalkozások, amelyek kisebb élelmiszerfeldolgozói fejlesztéseket terveznek a helyi gazdaság erősítésére. A nagy élelmiszeripari projektek pályázatát ezt követően írják ki, még az első fél évben.
    

Nagy István arra biztatta a termelőket, hogy éljenek a pályázati lehetőségekkel, mert csak fejlesztésekkel, beruházásokkal lehet hosszú távon is sikeres a magyar agrárium és a magyar élelmiszeripar. A költségvetésből biztosított többletforrással a következő két évben 1500 milliárd forint pluszforrás áll rendelkezésre, ami elég lesz arra, hogy a kisgazdaságok és a nagyobb vállalkozások is pályázati pénzekhez jussanak - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com