Nagy István: történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék
A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de az ehhez szükséges beruházások nem valósulhattak volna meg, ha Ukrajna az EU tagja lenne - mondta az agrárminiszter csütörtökön Budapesten, a Vidékfejlesztési Program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.
Nagy István elmondása szerint 15 éve gyökeres változásokra volt szükség ahhoz, hogy a magyar agrárium növekedési pályára álljon, hiszen meg kellett állítani az élelmiszeripar leépülését, a munkalehetőségek megszűnését, az elvándorlást, és azt, hogy a magyar termőföld külföldi kézre kerüljön.
A kormány létrehozta Európa egyik legszigorúbb földtörvényét, segítette a mezőgazdaságban a nemzedékváltást, a megújulást, a termelésben a hozzáadott érték növelését, és mindent, ami a vidékfejlesztés része - tette hozzá.
(Forrás: MTI)
Nagy István elmondása szerint 15 éve gyökeres változásokra volt szükség ahhoz, hogy a magyar agrárium növekedési pályára álljon, hiszen meg kellett állítani az élelmiszeripar leépülését, a munkalehetőségek megszűnését, az elvándorlást, és azt, hogy a magyar termőföld külföldi kézre kerüljön.A kormány létrehozta Európa egyik legszigorúbb földtörvényét, segítette a mezőgazdaságban a nemzedékváltást, a megújulást, a termelésben a hozzáadott érték növelését, és mindent, ami a vidékfejlesztés része - tette hozzá.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások