Nagy István: versenyképes tudás nélkül nincs versenyképes agrárium

Versenyképes tudás nélkül nincs versenyképes agrárium, a világ ma gyorsan változik, amihez alkalmazkodni kell - mondta az agrárminiszter csütörtökön Gödöllőn abból az alkalomból, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) partnerségre lépett az ország összes agrárszakképző centrumával.Nagy István az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásakor hangsúlyozta, hogy az élelmiszereket minden nap elő kell állítani, a mezőgazdasági termelés nem vonulhat home office-ba.

    
A miniszter, aki egyben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának tagja is, hozzátette, hogy a termelési körülmények egyre gyorsabban változnak, megdőlt az a régi tézis, miszerint a mezőgazdaságban megszerezhető tudás apáról fiúra száll. A gyorsan fellépő kihívásokra egy-egy generáció már nem képes megtalálni a válaszokat. Csak a legkorszerűbb tudás segíthet - fűzte hozzá az agrártárca vezetője.
    

Nagy István elmondta, hogy új generáció küszöbén áll a mezőgazdaság, ezért is fontos a most aláírt együttműködési megállapodás, mert elősegíti a közép- és felsőfokú agrárképzés elméleti és gyakorlati tudásának javítását, a diákok életpályájának tervezhetőségét. A mezőgazdasághoz ma nélkülözhetetlen a fejlett, digitális technológia - tette hozzá Nagy István.
    

A miniszter kitért arra, hogy soha vissza nem térő lehetőségeket biztosít az agrárszakképzés becsatlakoztatása az agrár-felsőoktatásba. Hozzátette, hogy az aláírt együttműködés azt szolgálja, hogy gyorsan tudjanak válaszolni a kor kihívásaira, a megváltozott környezeti viszonyokra és gyorsan tudjon az ágazat alkalmazkodni a megváltozott fogyasztói szokásokhoz.
   

Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke azt mondta, hogy a víz, az egészségügy és az élelmiszer lesz a jövő jó üzlete, ezért is fontos, hogy jól képzett, felkészült fiatalok kerüljenek az ágazatba. Hozzátette, hogy komoly gyakorlati lehetőséget biztosít az egyetem, mivel több mint 10 000 hektár haszonbérlettel rendelkezik és üzemekkel, műhelyekkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com