Nagy Márton: a magyar állam minden segítséget megad az üzbég kapcsolatokon dolgozó cégeknek

A magyar állam minden segítséget megad az üzbegisztáni együttműködésben érdekelt cégeknek, beleértve a pénzügyi támogatást is - jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter a Szamarkandban rendezett üzbég-magyar üzleti fórumon csütörtökön.A 44 magyar cég részvételével tartott rendezvényen felszólalva a magyar miniszter méltatta a két ország közötti gyors fejlődést, amely - mint hangsúlyozta - nemcsak a politikai, hanem a gazdaság kapcsolatokra is vonatkozik. Emlékeztetett arra, hogy nyitott, exportorientált országként Magyarország kelet felé is keresi a kiviteli, üzleti lehetőségeket.
    

Leszögezte, hogy az üzbegisztáni együttműködésben olyan fogadókészség és olyan előnyök mutatkoznak, amelyeket ki kell használni. Nagy Márton kifejtette: a magyar vállalkozások egy része már ismeri ezt a piacot, de fejlődni szeretne, ők bejáratott úton haladhatnak. Más cégek most dolgoznak egy közös vállalat, kapcsolat kiépítésén és az állam ehhez is minden segítséget megad, így anyagi támogatást is. A vállalatok egy csoportja most először vette fel a kapcsolatot, egy további csoport pedig még most keresi üzbég partnerét: őket a kamarák, gazdaságfejlesztésért felelős cégek segíthetik ebben.
    

Kiemelte, hogy az e célra szolgáló tőkealap segítségével az állam a kockázat egy részét is átvállalja, és segíthet átlendíteni az érdeklődő cégeket a kezdeti nehézségeken. A kétoldalú üzleti fórum a Orbán Viktor miniszterelnök üzbegisztáni látogatásához kapcsolódott. A kormányfő a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján vesz részt és a térség több országának vezetőjével külön is találkozik Szamarkandban.
    

Az üzleti fórumon Dzsamsid Hodzsajev üzbég miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tartotta a nyitóbeszédet. A magyar miniszter egyebek között emlékeztetett arra, hogy a nemrégiben aláírt stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás jelentős fejlődésre nyitott lehetőséget, a két ország között nincsenek vitás politikai kérdések.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com