Nagy Márton a világ vezető akkumulátor újrahasznosítóinak vezetőivel tárgyalt Kínában

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásának egyik kiemelt célja az akkumulátor újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása. A megbeszélések során a felek értékelték az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, valamint megvitatták az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő gazdasági lehetőségeket - közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A nemzetgazdasági miniszter által vezetett szakértői delegáció ennek érdekében elsőként kerekasztal-beszélgetést folytatott Pekingben az akkumulátor-újrahasznosítás iparágának ötvezető cégével: a Gotion High Tech, a CNGR Advanced Material, a Ganzhou Teng Yuan Cobalt, a Hithium Energy Storage, a Huanchuang (Xiamen) Technology illetékeseivel. Továbbá külön, kiemelten egyeztetett a GEM Co. Ltd., valamint a Jereh Csoport vezetőivel.


Ezt követően pedig gyárlátogatást tett a Zhejiang Huayou Cobalt Co Ltd.

feldolgozó üzemében, valamint találkozott a cég vezetőivel Quzhou-ban. Az Európai Unió széleskörűen és szigorúan szabályozza az akkumulátorgyártás teljes körforgásos folyamatát. Idetartozik a ritkaföldfémekre vonatkozó irányelv, a "Right to Repair" rendelet, valamint a 2023-ban elfogadott Akkumulátor-Rendelet, ami a teljes iparágra kiterjedően határozza meg a szabályokat.


Az Akkumulátor-Rendelet értelmében a hordozható akkumulátorok gyártói felelősek az összes akkumulátor hulladék begyűjtéséért. Ez a gyártási hulladékok kezelését és az elhasznált akkumulátorok begyűjtését egyaránt szabályozza. A rendelet magában foglalja egy visszavételi és begyűjtési rendszer létrehozásának kötelezettségét, és azt is pontosan meghatározza, hogy ezeken a helyeken, hogyan kell kezelni a hulladékot.


A rendelet meghatározza, hogy az akkumulátorhulladékot milyen arányban kell begyűjteni: a begyűjtési aránynak el kell érnie 2023 végéig a 45 százalékot, 2027 végéig a 63 százalékot, míg 2030 végéig 73 százalékot - ismertette az NGM. A tárcavezető a kínai tárgyalások során kiemelte az olyan cégekkel való kapcsolatfelvétel fontosságát és szerepét, amelyek az akkumulátorok újrahasznosításán túlmutatóan aktívan támogatják a fenntartható és környezetbarát akkumulátor-újrahasznosítási technológiák alkalmazását, valamint az akkumulátorokat tekintve is az újrahasznosítható anyagok arányának növelésére törekednek.


Bár hazánk élen jár a high-tech akkumulátorok előállításában, az akkumulátor-feldolgozás és az értékes nyersanyagok újrahasznosítása azonban még hiányzó iparágnak számít Magyarországon és egész Európában is - emelte ki az NGM. A nemzetgazdasági és szuverenitási szempontokat szem előtt tartva alapvető fontosságú, hogy az elektromos közlekedéshez kapcsolódó ökoszisztéma Magyarországon az elérhető legkorszerűbb és leggazdaságosabb technológiákra épülő "pre- és post-treatment" üzemek létrehozásával erősödjön tovább.


Mindez új lehetőséget nyit az ágazat számára, valamint biztonságos és környezetbarát megoldásokat biztosít a használt akkumulátorok nagy mennyiségű újrahasznosítására, valamint a feldolgozott akkumulátorokból kinyerhető hasznos nyersanyagok újrafelhasználására, ezzel is elősegítve a gyártáshoz szükséges alapanyagok előállítását - hangsúlyozta a minisztérium.


Nagy Márton ismét megállapította, hogy az elektromos közlekedés jelenti az európai ipar jövőjét. Az átállás felgyorsítása érdekében Magyarország, mint az EU soros elnöke, új közösségi szintű akciótervet dolgozott ki. A terv javaslatokat tartalmaz többek között a töltőinfrastruktúra átfogó fejlesztésére, a vásárlási támogatások bevezetésére és a használt akkumulátorok kötelező újrafeldolgozására - idézte fel az NGM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com