Nagy Márton: az elektromos autó akkumulátorok esetén az állapot meghatározása, elhasználódása esetén annak cseréje, illetve újrafeldolgozása kulcsfontosságú

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett az Európai Akkumulátorszövetség Brüsszelben megrendezett "European Battery Day" ülésén, ahol a felek megtárgyalták az európai akkumulátor-ökoszisztémát és az elektromos mobilitási ágazatot érintő legújabb fejleményeket. Ennek keretében a részvevők értékelték a 2018. évi akkumulátor-cselekvési terv végrehajtását és számba vették a lehetséges jövőbeli intézkedéseket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.A közlemény szerint Nagy Márton az ülésen hangsúlyozta, hogy az elektromos közlekedésé a jövő. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos autózás térnyerésének felgyorsítása és a használt elektromos autók piacképességének növelése érdekében az akkumulátorok tekintetében három nagy kihívás azonosítható, amelyekre már rövidtávon megoldást kell találni.
    

Egyrészt egységes és mindenki által elfogadott szabványokat szükséges kialakítani az akkumulátorok bevizsgálása területén annak érdekében, hogy pontosan meghatározható lehessen egy adott akkumulátor állapota és piaci értéke. Másrészt az elektromos autók élettartamának növelése érdekében segíteni kell az akkumulátorok egyes moduljainak vagy egészének cseréjét, ezzel is hozzájárulva a használt közlekedési eszközök piacképességéhez. Harmadrészt, szem előtt tartva a fentarthatóságot, megoldást kell találni és támogatni szükséges az akkumulátorok újrahasznosítását vagy feldolgozását, illetve az erre irányuló fejlesztéseket és beruházásokat - írta a tárca.
    

Mindezek mellett a nemzetgazdasági miniszter kifejtette, hogy míg számos ország - különösen az Egyesült Államok és Kína - jelentős beruházásokat hajt végre és támogatási intézkedéseket vezet be az innováció és a termelési képességeik megerősítése érdekében, Európa jelenleg a legfontosabb zöld technológiákat - az elektromos autók, az akkumulátorok, a napelemmodulok és az üzemanyagcellák - zömében importálja.
    

A közlemény szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország időben lépett ezen a területen azáltal, hogy hazánk, a magyar gazdaság a nyugati és keleti tőke, illetve technológia találkozási pontja, ahol a hagyományosan kiemelkedő német autógyártás és a technológiai fejlettség tekintetében kimagasló kínai és koreai akkumulátorgyártás összekapcsolódik. Ennek eredményeképpen Magyarország már ma is élen jár a high-tech akkumulátorgyártásban, hiszen hazánk GDP arányos exportja az akkumulátorok és akkumulátor alkatrészek terén már ma is meghaladja az 5 százalékot, amellyel listavezető az uniós országok között.
    

A high-tech akkumulátorgyártás a következő években több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztést hozhat hazánkba, így Magyarország a világ 4. legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet Kína, az Egyesült Államok és Németország után. Hazánk gyártási kapacitása elérheti a 250 GWh-t, amely az európai szükséglet 35 százalékát szolgálhatja ki - közölte az NGM.
    

Nagy Márton a közlemény szerint kiemelte, hogy az Európai Uniónak is az önellátásra kell törekednie a zöld technológiák terén, ezt azonban nem büntetővámokkal és protekcionizmussal kell elérni - amelyet hazánk és az európai autóipar jelentős képviselői is elutasítanak -, hanem a versenyképesség jelentős növelésével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com