Nagy Márton: csökkentjük az inflációt, augusztustól újra nőhetnek a reálbérek

A KSH adatai szerint 2023 júniusában 566 800 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, így egy év alatt 78 ezer forinttal, azaz 16,0  százalékkal nőtt az átlagbér. Ezzel a dollárbaloldal kormányzásához képest gyakorlatilag már a minimálbér, a garantált bérminimum és az átlagbér is megháromszorozódott - kommentálta a legfrisseb adatokat csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.Kiemelte: "az év egészében dinamikus maradt a fizetések növekedése, miközben történelmi mélypontra csökkent a regisztrált álláskeresők és 4,8 millió fő közelébe emelkedett a foglalkoztatottak száma". A miniszter hozzátette, hogy a kormány hatékonyan küzd a szankciós infláció ellen, többek közt a 15 százalékra emelt kötelező akciózás és az online árfigyelő letörték és harmadával csökkentették az inflációt, ami októberben egy számjegyűre olvadhat.


Ennek eredményeképpen "júliusban megállhat a reálbércsökkenés, a fizetések vásárlóereje pedig augusztustól újra növekedhet, ezáltal a bérek 2023-ban összességében megőrizhetik reálértéküket. Így a jövőben újra lehetőség nyílik a korábbi években megszokott, éves szinten átlagosan 5 százalék feletti reálbér-növekedési ütem visszaállítására" - fogalmazott a miniszter.
    

Nagy Márton rávilágított, hogy a családok és a munkahelyek megvédése érdekében szükségszerű és nemzetgazdasági érdek is a bérek vásárlóerejének megőrzése, majd dinamikus növelése; a fogyasztást ugyanis csak így lehet bővíteni, ami elengedhetetlen feltétele a gazdasági növekedés gyors visszapattanásának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com