Nagy Márton: Európában versenyképességi fordulatra van szükség

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön részt vesz és vezeti Brüsszelben az Európai Tanács magyar elnökségének keretében tartott Versenyképességi Tanács ülését - jelentette be az MTI-nek küldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A Versenyképességi Tanács az EU tagországok gazdasági minisztereinek részvételével ülésező szerve, amely az unió számára legfontosabb gazdasági szakpolitikai kérdéseket vitatja meg - hangsúlyozták. Az NGM arról tájékoztatott, hogy a Versenyképességi Tanács ülésének napirendjén az európai versenyképesség jövőjéről szóló következtetések, valamint az európai bürokráciát csökkentő minőségi jogalkotás kérdésköre szerepel.

Emellett a tagállamok kezdeményezésére a Tanács tárgyalja az autóipar versenyképessége megőrzése és a klímacélok egyidejű teljesítése közötti összhang megteremtését célzó kezdeményezést, a versenyképes európai akkumulátoriparról szóló dokumentumot, valamint a biotechnológia forradalom előnyeinek kiaknázásáról szóló előterjesztést is.

Nagy Márton a Versenyképességi Tanács ülése kapcsán megállapította, hogy Európában versenyképességi fordulatra van szükség. Az Amerikai Egyesült Államok és Kína jelentős költségvetési forrásokat áldoz a digitális és zöld átállásra, ehhez az Európai Uniónak is fel kell zárkóznia, különben tovább nő a versenyhátránya és elveszíti a versenyképességi háborút.

A nemzetgazdasági miniszter meglátása szerint ebben jelentős lépést képvisel a "Budapesti Deklaráció", amely uniós és tagállami szinten is határozott fellépést vár, többek közt az iparfejlesztés, a K+F, a zöld átállás, a digitalizáció és az adminisztráció csökkentés területén. Hozzátette: új és hatékony javaslatokra, innovatív megoldásokra van szükség, ösztönözni kell a versenyt és a teljesítmény növelését - ismertette közleményében az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com