Nagy Márton: hazánknak csak a gazdasági semlegesség hozhat fejlődést

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Word Economic Forum (WEF) által szervezett "High-Level Dialoge on Europe in the Age of Intelligent Economics" elnevezésű rendezvényen szólalt fel hétfőn este Genfben. Beszédében a tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy új gazdasági rend alakul ki a világban, amelyben Európának meg kell őriznie önállóságát - ismertette a miniszter beszédét kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A miniszter szerint ehhez növelni kell a versenyképességet, fokozni kell az innovációs teljesítményt, fel kell gyorsítani a zöld átmenetet és a mesterséges intelligencia alkalmazását - derül ki a közleményből.

Miközben az ázsiai gazdaságok, különösen Kína és az Egyesült Államok is gyorsan alkalmazkodik az új kihívásokhoz, és minden eszközzel támogatja saját gazdaságának megerősítését – elég csak az amerikai inflációcsökkentésről szóló rendelkezésre (IRA) gondolni – addig az EU nemcsak lemarad az új iparágakban, hanem lassan reagál az új tendenciákra.

Nagy Márton kiemelte, hogy az Európai Unió versenyképessége soha nem látott ütemben romlik, ezért közös fellépésre van szükség. A válasz azonban sajnálatos módon nem csak elmarad, hanem egyes intézkedések hozzájárulnak a blokkosodáshoz és gazdasági hidegháborúhoz vezetnek. Ilyen a kínai gyártmányú elektromos járművek behozatalára kivetett vám is, amelyet öt ország – Németország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Málta – ellenállása ellenére, mindössze 10 tagállam támogatása mellett fogadott ez az unió.

Az intézkedés hatalmas csapás az egész európai autóipar, különösen a német autógyártás számára. A döntés negatív hatásai hosszú távra nyúlhatnak, Kína ellenintézkedéseket fog bevezetni, amelyek tovább fokozzák a kereskedelmi konfliktust.

A miniszter szerint ezzel szemben minden ilyen kérdésben óvatosabban kellene eljárni és tárgyalásokat kellene folytatni, hogy kölcsönösen előnyös megállapodások szülessenek. A tárcavezető ismertette, hogy Magyarország mindenkivel a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik, maga dönt arról, hogy kivel üzletel. Ezt testesíti meg a gazdasági semlegesség is, amely megteremti a magasabb növekedés feltételeit. Mindez magában foglalja a finanszírozási semlegességet, a beruházási semlegességet, a piaci semlegességet, az energiasemlegességet és a technológiai semlegességet.

Hazánk kis nyitott országként elkötelezett a konnektivitás mellett, és tovább kívánja erősíteni a gazdaság találkozási pont jellegét. Tehát a cél az, hogy Magyarországon kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve csúcstechnológia.
Nagy Márton végezetül ismét felhívta a figyelmet, hogy az Európai Uniónak versenyképesebbé kell válnia, ez jelenti a soros magyar uniós elnökség egyik legfőbb célkitűzését is. Új versenyképességi paktumra van szükség, miközben minden uniós tagországnak támogatnia kell a versenyképesség növelését, akár a költségvetési hiány átmeneti növelése árán is.

Az átmenetileg magasabb költségvetési hiány ugyanis nem okoz egyensúlytalanságot, mivel ennek célja az EU gazdasági növekedésének megerősítése, a versenyképesség fokozása - fogalmazott az NGM közleménye szerint a miniszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com