Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok alapján 0,4 százalékkal nőtt a gazdaság. A megelőző negyedévhez viszonyítva, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,5 százalékkal bővült a GDP, tehát a magyar gazdaság kijött a technikai recesszióból - hangsúlyozta a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.A tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a miniszter kiemelte: a tavalyi év egészét tekintve 0,6 százalékkal nőtt a GDP, ezzel hazánk az eddig megjelent adatok alapján az Európai Unió középmezőnyéhez tartozik.

A miniszter véleménye szerint magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett. A belgazdaság helyreállt, a középosztály erősödik, a családok bizalma pedig fokozatosan javul.

A lakosság esetében egyértelműen láthatók a fordulat jelei: a foglalkoztatottak száma továbbra is rekordmagas, míg az inaktívak száma rekordalacsony. Közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben 2010-hez képest az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt. Több mint egy éve folyamatosan, legutóbb közel 8 százalékkal nőttek a reálbérek, a családok pénze egyre többet ér, azaz többet tudnak vásárolni vagy éppen utazni. Ennek köszönhetően egy éve bővül a kiskereskedelmi forgalom, a hazai turizmus pedig 2024-ben újabb rekordévet zárt - sorolta a tárcavezető.

Kitért arra, hogy 2023 januárja óta fokozatosan élénkül a lakossági hitelpiac is, tavaly novemberben Magyarország lakossági hitelállomány-növekedése az EU élmezőnyébe tartozott. Éledezik a lakáspiac is, 2024-ben több mint harmadával emelkedett a lakástranzakciók száma, és az autópiac is növekedési pályára állt: tavaly 13 százalékkal bővült az újautó-eladások száma.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akcióterv lakosságot érintő programjai azonban csak most kezdik kifejteni hatásukat. Ezt tovább erősíti a Prémium Magyar Állampapír kamatok kifizetése is, melynek hatására tovább erősödik a családok helyzete.

Kiemelte: a kormány 2600 milliárd forintot mozgósít a jövedelmek vásárlóerejének növelése és a megfizethető lakhatás biztosítása érdekében. Mint hozzáfűzte, a vállalatok esetében azonban még fordulatra van szükség, helyre kell állítani a hitelezést. Tartós fordulatot a vállalatoknál az hozhat, ha a külső kereslet helyreáll, így az export is újra dinamikusan növekszik. Ehhez az kell, hogy Németország, mint hazánk legfontosabb külkereskedelmi partnere, a választások után gyorsan kilábaljon elhúzódó politikai és gazdasági válságából és két éve tartó recessziójából.

A kormány azonban addig sem áll meg - hangsúlyozta a miniszter. A Demján Sándor Programon keresztül 1400 milliárd forintnyi forrással, többek között kedvezményes hitelekkel és egy 100 milliárd forintos tőkeprogrammal támogatja a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését, amely a magyarországi ipar teljesítményének fellendítésén keresztül támogatja a gazdasági növekedést.

Nagy Márton végezetül megállapította: a gazdaság idén negyedévről negyedévre egyre nagyobb ütemű növekedésre vált, 2025 második felében már 3 százalék feletti bővülést láthatunk.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com