Nagy Márton: le kell törni az inflációt, helyre kell állítani és fenntartható pályára kell állítani a növekedést

Magyarország számára a legfontosabb feladatot az infláció letörése és egy számjegyűre történő leszorítása jelenti, emellett pedig helyre kell állítani és hosszú távon is fenntartható pályára kell helyezni a növekedést - fejtette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki az Európai Unió Bilbaóban július 24-25-én megrendezett Versenyképességi Tanács ülésén  képviselte Magyarországot.A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) keddi közleménye szerint Nagy Márton hozzátette: míg az infláció leszorítása érdekében a kormány eredményes és hatásos intézkedésekről döntött - például kötelező akciózás és online árfigyelő rendszer -, addig az uniós átlagot meghaladó, dinamikus, 4-5 százalékos növekedés ismételt elérése és fenntartása érdekében rövid távon helyre kell állnia a reálbérek és a fogyasztás növekedésének, valamint középtávon versenyképességi fordulatot kell végrehajtani.
    

A miniszter megállapította, hogy nagyon kedvezők a magyar gazdaság növekedési kilátásai. A magyar gazdaság a versenyképességi fordulaton keresztül léphet újra a kijelölt növekedési pályára 2024-től, és ezáltal válik folytathatóvá az a 2010-ben megkezdett gazdasági fordulat, amelynek célja, hogy mindenki munkához jusson, a bérek növekedjenek, a családok megerősödjenek, miközben 2030-ra elérjük az uniós fejlettség 85-90 százalékát és az ország GDP-je 160 ezer milliárd forintra emelkedjen.
    

Nagy Márton kifejtette, hogy a versenyképesség érdemi növeléséhez fel kell gyorsítani a digitális és a zöld átállást, azaz duális, kettős transzformációra van szükség a gazdaságban. Tovább kell erősíteni az energiafüggetlenséget, 2030-ra pedig nullára kell csökkenteni a villamosenergia importját. Nagyobb ütemben kell átállni az IPAR 4.0 technológiáira, növelve a hazai ipar teljesítményét, a termelés hatékonyságát, a felhasznált technológia színvonalát, tovább erősítve a magyar high-tech gyártást - folytatta felsorolását Nagy Márton.
    

A miniszter szerint erőteljesen fokozni kell a kkv szektor hatékonyságát és termelékenységét, ennek érdekében meg kell erősíteni és fejleszteni kell a hazai kkv-k beszállítói láncokban betöltött szerepét. Emellett el kell érni, hogy minél több hazai kkv lépjen ki az exportpiacra. A gazdaságfejlesztési tárca vezetője kifejtette: az extenzív gazdasági növekedést egyre inkább fel kell váltania az intenzív gazdasági növekedésnek és ennek érdekében jelentősen bővíteni kell a tudásalapú gazdaságot, a vállalkozások K+F+I tevékenységét.
    

A miniszter hangsúlyozta, hogy a családokat és a teljes foglalkoztatottságot meg kell védeni. Így vendégmunkások akalmazására is kizárólag irányított, ellenőrzött, transzparens módon, a hazai munkaerőpiaci folyamatok és a demográfiai célokat figyelembe véve kerülhet sor. Az Országgyűlés által nemrég elfogadott törvény is ezt a célt szolgálja - hangsúlyozta Nagy Márton.
    

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kamatok alacsony szintre történő visszatérése nélkül nem lehet helyreállítani növekedést. Az infláció letörése és az egy számjegyű hitelkamatok megjelenése biztosíthatja a banki hitelezés, az egészséges hitelpiac működését. Az árfolyampolitika kapcsán a miniszter kiemelte, hogy az árfolyamot a piacnak kell meghatároznia. Ezért is rendkívül káros a gazdaságpolitikai döntéshozók részéről minden egyes, árfolyamszintre tett nyilvános utalás. Az ilyen nyilvános kommunikáció téves percepciókat és várakozásokat gerjeszthet, ezáltal elbizonytalaníthatják a piacokat és a hazai vállalati szektort is - mutatott rá Nagy Márton.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com