Nagy Márton: Magyarország kiáll Albánia Európai Uniós integrációja mellett

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter albániai látogatása során Blendi Gonxhja gazdasági, kulturális és innovációs miniszterrel, Petrit Malaj pénzügyminiszterrel, Anila Denaj földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel és Gent Sejkoval, az Albán Nemzeti Bank elnökével tárgyalt csütörtökön. Az egyeztetés során a magyar-albán gazdasági kapcsolatok alakulása és a két ország közötti együttműködés elmélyítésének lehetséges területei mellett áttekintették Albánia Európai Uniós integrációjának aktuális helyzetét is - közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Az NGM felidézte: a magyar-albán kapcsolatok erősek, hiszen több mint 20 állam-, illetve kormányközi egyezmény vagy tárcaközi megállapodás van érvényben a két ország között.

A Fővárosi Vízművek Zrt. és a Tiranai Víziközmű együttműködése stabil, eredményes és konstruktív.

A közlemény szerint a Magyarország Kormánya által biztosított Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram évente 20 albán diáknak ad lehetőséget magyar felsőoktatási intézményben tanulmányaik folytatására. A két ország kapcsolatainak előmozdítását segíti az is, hogy a magyar kormány támogatásával Budapest és Tirana között közvetlen Wizz Air járat indult 2021-től.

Magyarország mindenkivel a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik - szögezték le. Albánia hazánk fontos partnere, a két ország gazdasági kapcsolatai dinamikusan fejlődnek - közölték. 2023-ban az Albániába irányuló magyar export 12 százalékkal emelkedett. Így összességében a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke meghaladta a 130 millió eurót. 2010-hez képest pedig mind az export, mind a kereskedelmi forgalom több mint a duplájára bővült.

A magyar és albán piaci szereplők közötti gazdasági együttműködés zászlóshajója az OTP Bank albániai jelenléte. Az OTP Bank Albania az összes eszközállományt tekintve az ötödik, az ügyfélhiteleket tekintve pedig 16,3 százalékos részesedéssel a harmadik legnagyobb piaci szereplő Albániában. A 4iG 2022-től mind a mobil, mind pedig a vezetékes távközlési szolgáltatási piacon vezető szerepre tett szert Albániában, miután sikeres akvizícióval megszerezte az ALBtelecomot és a ONE Telecommunications-t - sorolták a közleményben.

Nagy Márton a megbeszélések kapcsán hangsúlyozta: Magyarország kiáll a nyugat-balkáni országok, így Albánia Európai Uniós integrációja mellett. Európa versenyképességi problémái miatt lemaradóban van globális versenytársaival, az Egyesült Államokkal és Kínával szemben. A versenyképesség kulcsát a konnektivitás erősítése, a stratégiai partnerségek széles hálózatának létrehozása és szorosabbra fűzése jelentheti.

Ezért hazánk és az EU érdeke is az, hogy az olyan dinamikusan bővülő nyugat-balkáni gazdaságok, mint Albánia mielőbb csatlakozzanak a közösséghez, ezzel új lendületet adva az unió gazdaságának és versenyképességnek. A közlemény szerint a tárcavezető aláhúzta: Magyarország az egyik legfontosabb kapuja a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásnak és hazánk teljes mértékben támogatja Albánia csatlakozási törekvéseit.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com