Nagy Márton Pekingben tárgyalásokat folytatott az ipari és információtechnológiai miniszterrel

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi útjának kiemelt fontosságú állomásaként megbeszélést folytatott az Ipari és Információ Technológiai Minisztérium (MIIT) vezetőjével, Csin Csuang-lung miniszterrel - közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A két ország közötti kapcsolat fontosságát jól mutatja, hogy a két miniszter az elmúlt egy évben már harmadszor találkozott - idézték fel. A tárcavezetők első találkozójára még tavaly nyáron került sor, majd tavaly ősszel Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével Nagy Márton is részt vett a 3. Övezet és Út Fórumon, aminek margóján együttműködési megállapodást írt alá a két miniszter. A megállapodásban rögzítették, hogy a digitális gazdaság, az újenergia-meghajtású járművek, valamint a dekarbonizáció területén megerősítik a két intézmény közötti tudásmegosztást.

A mostani, harmadik tárgyalásuk fő témája az akkumulátor-újrahasznosítás volt, amely elengedhetetlen eleme a zöld átállásnak és így Magyarország versenyképessége javításának. A tárgyalás során a két miniszter megállapodott, hogy a meglévő együttműködési megállapodást kibővítik az akkumulátor-újrahasznosítás témájával, és munkacsoportot állítanak fel idén a két ország tudásának megosztása érdekében.

A munkacsoport tagja Magyarországról a témával foglalkozó szövetségek, egyetemek, az ágazatban működő hazai vállalatok mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz, kínai oldalról pedig az MIIT és az általa összeállított Fehér Listán szereplő vállalatok. Ezáltal a legfejlettebb, legbiztonságosabb működésű technológiákat ismerhetik meg a magyarországi szereplők.

Nagy Márton az egyeztetés alkalmával hangsúlyozta, hogy Magyarország a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik, és tovább kívánja erősíteni hazánk gazdasági híd szerepét, amelyben Magyarországon kapcsolódik össze a keleti és nyugati tőke, valamint csúcstechnológia - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

 
(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com