Nagy Márton: történelmi siker, még sohasem volt ilyen alacsony az álláskeresők száma

A háború és a szankciós válság ellenére eddig sikeresen védtük meg a munkahelyeket mind a versenyszférában, mind a közszférában, azaz a gazdasági védvonal sikeresen óvja a teljes foglalkoztatottságot, már fél éve, azaz hat hónapja 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon, miközben 2022-ben soha nem látott szintre süllyedt a regisztrált álláskeresők száma - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter kedden az MTI-vel.Nagy Márton a közleményben hangsúlyozta: 2022-ben átlagosan mindössze 238 168 volt a regisztrált munkanélküliek száma, ami történelmi siker, soha nem volt még ennyire kevés álláskereső. Emlékeztetett: 2010-ben még közel 600 ezren - 582 664 ember - kerestek munkát.
    

Hozzátette: 2022 decemberében a regisztrált álláskeresők száma 230 345 volt, ami a rendszerváltás óta mért második legalacsonyabb a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint. Mindössze tavaly júniusban voltak kevesebben az álláskeresők az elmúlt három évtizedben, akkor is csak kevesebb mint 40 emberrel.
    

Pedig 2022 rendkívüli év volt - jelezte Nagy Márton. Épphogy kivédték a járvány gazdasági hatásait, a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók máris a feje tetejére állították a világot: elszabadultak az energiaárak, egekbe emelkedett az infláció, megdrágultak az alapanyagok. A vállalkozások és a gazdaság tehát nagy árat fizetnek a szankciókért, ez pedig folyamatosan fenyegeti a munkahelyeket - hívta fel a figyelmet a gazdaságfejlesztési miniszter.
    

Kiemelte: a kormánynak az a feladata, hogy ebben a helyzetben is megvédje a családokat, a teljes foglalkoztatottságot és elkerülje a recessziót. Ennek érdekében gazdasági védvonalat hoztak létre, amely mára meghaladja a kétezer milliárd forintot. A kormány többek közt kamatstopot vezetett be a kis- és középvállalkozások számára, célzott támogatást nyújt az energiaintenzív kis- és középvállalkozásoknak, gyármentő programot és ehhez kapcsolódó hitel- és garanciaprogramot indított, valamint rendkívül kedvező kamatozású hiteleket biztosít a Széchenyi Kártya Programon keresztül - sorolta az intézkedéseket.
    

Nagy Márton hangsúlyozta: a kormány ebben a nehéz helyzetben is mindent meg fog tenni a munkahelyek védelméért, de a megoldást csak az hozhatja el, ha a háborút lezárják és a káros szankciók terhét leveszik végre a vállalkozások válláról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com