Nagy Márton: új szövetséget ajánlunk a családoknak és a vállalkozásoknak
Új szövetséget ajánlunk a családoknak és a vállalkozásoknak, az új gazdaságpolitikai akcióterv keretében a kormány 4000 milliárd forintot mozgósít, 2600 milliárdot a családoknak, 1400 milliárdot a kis- és középvállalatoknak - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, a Facebookon közzétett videójában.Nagy Márton felidézte, hogy 21 intézkedéssel ösztönzik a gazdaságot. Ennek keretében több pénz jut a családoknak, megduplázzák az adókedvezményt, növelik a minimálbért, elindítják a munkáshitelt.
Elmondta: azon dolgoznak, hogy a fiatalok könnyebben juthassanak lakáshoz. Vidéki otthonfelújítási programot indítanak és segítenek a lakhatásban is. A munkáltató pedig maximum 150 ezer forintot adhat a fiatalok lakhatására - tette hozzá.
A nemzetgazdasági miniszter arra bíztat minden fiatalt, hogy éljen a lehetőségekkel. Nagy Márton kiemelte azt is, hogy a vállalkozások számára kidolgozták a Demján Sándor Programot. Hitelt, tőkét és vissza nem térítendő támogatást fognak nyújtani beruházásokhoz, digitalizációhoz, ezzel fogják fellendíteni a gazdaságot - mutatott rá.
"A gazdasági fordulatot csak együtt tudjuk megcsinálni!" - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter a videóban.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások