Nagyot romlott a decemberi fogyasztói hangulat Németországban a GfK felmérésében

A járvány második hulláma a németországi fogyasztói hangulat vártnál nagyobb romlását vetíti előre decemberre a GfK gazdasági kutatóintézet novemberi felmérésében.A decemberi fogyasztói hangulatindex mínusz 6,7 pontra, július óta a legalacsonyabbra esett az előző havi mínusz 3,2 pontról a várt mínusz 5,0 pont helyett a GfK novemberi felmérésében. Októberben mínusz 1,7 ponton állt a mutató.

    
"Annak ellenére is, hogy az üzletek továbbra is nyitva tartanak, a vendéglátóipari és rendezvényszervező egységek lezárása az egyébként is nehézségekkel küszködő turisztikai szolgáltatásokkal együtt mély nyomot hagyott a fogyasztói hangulaton"- kommentálta a felmérés eredményét Rolf Bürkl, a GfK szakértője.

"A gazdaság gyors helyreállásába még a nyár folyamán vetett minden remény ezzel el is veszett. A növekvő bizonytalanság a megtakarítási hajlandóságot erősítette fel, ami szintén hozzájárult a fogyasztói hangulatindex csökkenéséhez"- fejtette ki.
    

A hangulatindexnek a fogyasztók gazdasági helyzet alakulásával szembeni várakozásait számszerűsítő eleme az előző havihoz képest 7,3 ponttal mínusz 0,2 pontra, az idei májusi mínusz 10,4 pont óta a legalacsonyabbra csökkent. A november elején életbe léptetett második gazdasági zárlat annak ellenére is eloszlatta a fogyasztóknak a gyors fellendülésbe vetett reményét, hogy kevésbé szigorú korlátozó intézkedéseket vezettek be a tavasziaknál.
    

Hasonló véleményen van a német kormány gazdasági tanácsadó testülete (Sachverständigenrat zur Begutachtung der gesamtwirtschaftlichen Entwicklung) is, amely szerint a második járványvédelmi korlátozás gyakorlatilag leállította a német gazdasági növekedést. Az export sem lesz képest jelentősebb támogatást nyújtani a német növekedésnek, mert a fontosabb kereskedelmi partnerek, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia még a németországinál is szigorúbb korlátozások bevezetésére kényszerülnek.
    

Romlottak a fogyasztók jövedelmi várakozásai is. A vonatkozó mutató 5,2 ponttal csökkent az előző havihoz képest 4,6 pontra decemberre vonatkozóan. A mutató így 41 ponttal áll az egy évvel ezelőtti alatt. A fogyasztók költekezési hajlandóságát számszerűsítő mutató 6,5 ponttal csökkent az előző havihoz képest 30,5 pontra, ez a szint azonban a két másik mutató értékével összevetve még kielégítőnek tekinthető a GfK szerint.
https://www.gfk.com/hubfs/20201126-PR-Consumer-Climate-Germany-efin.pdf?hsLang=en


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com