Nagyszabású földértékesítési programot indít az Agrárminisztérium

Több mint 13 ezer, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején, a meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés elektronikus úton zajlik.Az agrártárca hétfői tájékoztatása szerint a földértékesítési program első ütemében március 2-án 6540 ingatlant kínálnak eladásra nyilvánosan, amelyekre 30 napig lehet vételi ajánlatot tenni. Az NFK célja az első fázisban az összesen mintegy 5000 hektár állami föld értékesítése, a program az ország 1723 települését érinti.

    
A földértékesítések kiemelt célja az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítása - jelezték a közleményben. Ennek érdekében az összes eladásra kerülő terület 20 százaléka osztatlan közös tulajdonú földben fennálló állami tulajdoni hányadot érint. A tárca bízik benne, hogy a tulajdoni hányadokat a tulajdonostársak vásárolják meg és ennek eredményeképpen jelentősen csökkenthető az osztatlan közös tulajdonok száma.
    

A földek eladása az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálja, mivel kis területű, jellemzően magántulajdonú területek közé ékelődő, az állam által bérbeadás útján nehezen hasznosítható ingatlanok értékesítése a cél. A meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés elektronikus úton zajlik. Egy hektáros mérethatárig a nem földművesek is vásárolhatnak földet és eddig a mérethatárig az ingatlanok értékbecslésének költségét is az állam állja.
    

Egy és három hektár közötti méretű földre, illetve tulajdoni hányadra ajánlatot tehet minden földműves az NFK honlapján található elektronikus pályázati rendszert használva, az ügyfélkapus azonosítást követően. Az értékesítendő földek listája a www.nfk.gov.hu oldal mellett a www.kormany.hu oldalon is elérhető lesz március 2-től, valamint az érintett települések önkormányzatainak honlapján is közzéteszik a megvásárolható ingatlanok adatait - áll az AM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com