NAK: a V4 agrárkamarái határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól az uniós termelők és fogyasztók érdekében

A Visegrádi Csoport (V4) agrárkamarái közös nyilatkozatukban határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól az uniós termelők és fogyasztók érdekében, illetve felszólítják a bizottságot a Közös Agrárpolitika (KAP) erős és független költségvetésének fenntartására, valamint az európai termelők és élelmiszer-előállítók versenyképességének védelmére - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a honlapján pénteken.A közlemény szerint a csehországi Mělníkben tanácskoztak a Visegrádi Csoport (V4) agrárkamarái. A július 3-4-i találkozón a Cseh Agrárkamara, a Lengyel Agrárkamara Nemzeti Tanácsa, a Szlovák Agrár- és Élelmiszeripari Kamara, valamint a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetői vettek részt.

Kiemelték, hogy az Európai Bizottság a napokban hozta nyilvánosságra az Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi megállapodás tervezetét, amely ellen kifogással éltek a V4-agrárkamarák, figyelemmel az Ukrajnából érkező élelmiszerek jelentette gazdasági és élelmiszerbiztonsági veszélyekre.
Rámutattak, hogy egy másik létfontosságú kérdés a 2027 utáni uniós költségvetés és a KAP jövőjéről szóló döntések előkészítése. A V4-agrárkamarák felszólítják a bizottságot a KAP erős és független költségvetésének fenntartására, valamint az európai termelők és élelmiszer-előállítók versenyképességének védelmére.

A kamarák elutasítják az Európai Bizottság nyilvánosságra került terveit, miszerint jelentősen csökkentenék az uniós agrártámogatásokat, és azokat más támogatási célokkal vonnák össze. Álláspontjuk szerint ez súlyos csapást jelentene az európai mezőgazdaság és minden egyes gazda számára.

Az ülés résztvevői megvitatták a száj- és körömfájás-járvánnyal kapcsolatos tapasztalatokat is, pozitívan értékelve a Magyarország által tett hatékony és gyors intézkedéseket - ismertette közleményében a NAK.

Téma volt az éghajlatváltozás hosszú távú hatása, különösen az aszály és a szélsőséges időjárási események miatti teendők. A V4-es agrárkamarák közös nyilatkozatot adtak ki arról is, hogy az aszálykárok kompenzálásában az Európai Uniónak is komolyabb szerepet kell vállalnia.

Mindezek mellett nyilatkozatukban a V4 kamarák azt is hangsúlyozzák:

elengedhetetlen, hogy az állati eredetű élelmiszereket utánzó vagy helyettesítő élelmiszerek címkéjén egyértelmű jelzés legyen a termék jellegéről, ezzel elérve, hogy ne tévesszék meg a fogyasztókat - olvasható a NAK honlapján.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

http://ujhazak.com