NAK-AM: idén is több tízmilliárd forint kárt előzött meg az országos jégkármérséklő rendszer

Idén is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. Az április 15. és szeptember 30. közötti védekezési szezonban 93 napon, összesen közel 188 ezer üzemórára kellett bekapcsolni. A generátorok így a tavalyinál 6 százalékkal hosszabb ideig üzemeltek - ismertette kedden kiadott közös összefoglalójában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium (AM).Annak ellenére, hogy rendkívül aszályos volt az időjárás, a levegő nedvességtartalma magas volt, ami kedvezett a lokális, heves zivatarok és szupercellák kialakulásának.

A 169 napos védekezési szezonban minden második (93) napon alakult ki jégveszélyes felhőzet hazánk felett, ebből 32 napon extrém módon jégveszélyesek voltak a zivatarok, ami közel kétszerese a tavalyinak.

Az összegzés kitér arra is, hogy az idei védekezési időszakban a tavalyinál mintegy 60 százalékkal nagyobb területre, 47 ezer hektárra jelentettek jégkárt a gazdálkodók. Ez azonban lényegesen kisebb terület, mint 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos rendszer, akkor másfélszer ekkora területre, 72 ezer hektárra érkezett jégkárbejelentés.

Az ország 986 pontjáról - 219 automata és 767 manuális talajgenerátor segítségével - ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer minden évben több tízmilliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd. A NAK által kiépített rendszernek az idei a hetedik üzemelési éve volt, működtetéséhez az Agrárminisztérium évi legfeljebb 2 milliárd forint külön forrást biztosít.

Számítások szerint a rendszerre fordított minden forint mintegy 33 forint termelési értéket óv meg, éves szinten ez 50 milliárd forint megmentett termelési értéket jelent. Magyarországon idén is jellemzően egy-egy extrém zivatar vagy szupercella - amely ellen sehol a világon nincs védekezési mód - okozott szűkebb területeken jelentősebb károkat. Az év hátralévő részében a rendszer karbantartási munkálatait végzik el, felkészítve azt a következő, 2025 tavaszán induló védekezési szezonra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com