NAK: az áruházláncok az import termékek előnyben részesítésével tönkretehetik a magyar élelmiszeripart

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)szerint a magyar élelmiszeripar tönkretételéhez vezet az import áruk favorizálása a kiskereskedelmi áruházláncok részéről, ezért felszólítja azokat, hogy részesítsék előnyben a magyar élelmiszereket, ellenkező esetben a köztestület korlátozást kezdeményez a 15 óra utáni piaci előnyük megszüntetésére.A NAK az MTI-nek kedden küldött közleményében ismertette, hogy Magyarország jelentős élelmiszer-exportőr, de a külkereskedelmi lehetőségek megváltoztak, a jelenlegi járványügyi helyzetben minden országban előtérbe helyeződött az import helyett a hazai termékek támogatása, a saját piac védelme.

    
Ezért a kamara kéri az áruházláncokat, hogy ebben a nehéz időszakban elsősorban magyar termelők és feldolgozók termékeit részesítsék előnyben, különös tekintettel az alapélelmiszerekre, egyebek közt a húsra, a tejre és a tejtermékekre, a zöldségekre és a gyümölcsökre. Emellett a NAK jelzi a kormánynak is, hogy a tegyen intézkedéseket a külföldi termékek dömpingáron való behozatala ellen, ezzel is elősegítve a hazai áruk belpiaci pozíciójának megtartását.


A kamara javasolja, hogy amennyiben az áruházláncok nem változtatnak üzletpolitikájukon, és nem növelik a magyar termékek részarányát, akkor 15 óra után csak élelmiszert lehessen vásárolni az áruházakban. Ezzel megszűnne például a nem élelmiszerek terén az előnyük azon üzletekkel szemben, amelyek 15 óra után nem lehetnek nyitva.  
    

Kiemelték, hogy az afrikai sertéspestis (asp) miatt egyébként is nehéz helyzetben lévő húsipart különösen sújtja az olcsó import. A hazai sertés-felvásárlási árak egy év alatt 45 százalékot meghaladó emelkedését eddig alig több mint felerészben tudta a feldolgozóipar a kiskereskedelem felé az átadási áraiban érvényesíteni.


A koronavírus-járvány miatt az export célországok "bezárkóztak", a magyar termékek iránt megszokott megrendelések jelentősen csökkentek. Az európai piaci helyzet változása és a lelassult kínai export miatt más uniós országok is minden eszközzel helyet keresnek termékeiknek, így érkezhetnek a magyarországi multi kiskereskedelmi láncokba dömpingáron, szakmai szereplők szerint vélelmezhetően akár önköltség alatt hústermékek. Ez a folyamat lehetetlen árversenyre kényszeríti a hazai húsipart, kiszorítva azt a megmaradt belföldi piacáról is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com