NAK: évente mintegy 50 ezer tonna száraztésztát vásárolnak Magyarországon

Évről évre mintegy 50 ezer tonna száraztészta kerül a vásárlók kosarába Magyarországon. A külföldi trenddel ellentétben itthon a 4 és 8 tojásos tészták a legkelendőbbek, emellett folyamatosan erősödik a durum, a teljeskiőrlésűtészták piaca is - összegezte felmérésének eredményét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).A körkép szerint a magas alapanyagárak, az energia- és üzemanyagköltségek, valamint a logisztikai kiadások és a munkaerőhiány a hazai tésztagyártókat sem kerülték el.

Emellett a jelentős mennyiségű olcsón beérkező import áru is komoly kihívások elé állítja az ágazat szereplőit. A nehézségek ellenére azonban a gyártók továbbra sem szeretnének engedni termékeik minőségéből, termék- és csomagolásfejlesztésekkel, automatizációval, a műszaki színvonal, és a tradicionális termékek minőségének fenntartásával igyekeznek megtartani versenyképességüket - állapította meg a kamara.
    

Magyarországon 150 cég foglalkozik száraztészta gyártásával, mintegy 2000 munkavállalót foglalkoztatnak. A cégek körülbelül fele kézművesnek nevezhető, hiszen egy év alatt 50 tonna alatti gyártási kapacitással rendelkeznek. A nagyobb gyártók termékeinek körülbelül 30-35 százaléka kerül a külpiacokra. A belföldi értékesítés nagyrésze kis- és nagykereskedelembe kerül, mintegy 20 százalékát pedig a szállodai és éttermi (HORECA) szektor valamint a közétkeztetés vásárolja fel.
    

Míg az exportpiacokon leginkább a durum száraztészták a legkedveltebbek, addig Magyarországon a 8 és 4 tojásos termékek a kelendőbbek, sokan keresik a házias jellegű tésztákat is. A reform élelmiszerek iránti egyre nagyobb kereslettel a durum termékek térnyerése is évről-évre nő, a HORECA szektorban kifejezetten erős ez a termékkör. Érezhető az érdeklődés a teljes kiőrlésű száraztészták iránt is.


Számos gyártó kínálatában megtalálhatók a szénhidrátcsökkentett-, gluténmentes-, alakor-, paleo-, tojásmentes száraztészták, amelyek a különböző ételallergiával küzdők, vagy speciális étrendet folytatók számára nyújtanak alternatívát a hagyományos tésztákkal szemben. Míg korábban a legtöbben a bevált márkát keresték a boltokban, ma már jellemzően az ár alapján döntenek a vásárlók - derül ki a NAK körképéből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com