NAK-FruitVeB: érik a magyar körte, október végéig szüretelik

Javában tart a körteszezon, egészen október végéig szedik a hazai ültetvényeken. Magyarországon közel 2000 hektáron termelnek körtét. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek, az idén a tavalyi aszályos évnél jobb, de a közepes szintet el nem érő termésre számítanak a gazdák.Több mint 4000 körte fajtát ismernek a világon, Magyarországon is számos fajtát termesztenek, amelyek között van nyári, őszi és téli körte is. A téli körte elnevezés az utóérésre és az eltarthatóságra utal, ezeket a fajtákat ősszel takarítják be, majd hűtőtárolóba érlelik tovább.

Az apróbb, puha, nyári körte már júniusban érik, a téliek közül több fajta a következő tavaszig eltartható, így a körte fogyasztási idénye az almáéhoz hasonlóan hosszú - ismertették.
    

Az egyes termőtájakon hagyományos helyi körtefajtákat is termesztenek, amelyek az adott termőhelyhez alkalmazkodott, helyben kialakult fajták. Az államilag elismert hazai fajták köztermesztésben is szerepelnek, de a környezeti igényük miatt egy-egy tájra jellemző termesztésük. Így például a Csengőkörte, a Gyöngykörte a Dél-Alföldre jellemző, a Fehérvári körtét és a Köcsög köretét Dél- és Közép-Dunántúlon termesztik, a Kétszertermő körte, a Tüskéskörte és a Sózó körte a Nyugat-Dunántúlra jellemző, a Maróti téli a Dunakanyar fajtája - sorolta a NAK és a FruitVeB körképe.
    

Magyarországon 1865 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel a gazdálkodók. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található a legtöbb ültetvény, mintegy 505 hektárra tehető a termőterület nagysága, Borsod-Abaúj-Zemplén 412 hektáron, Heves vármegyében 198 hektáron, Zalában pedig 165 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel a gazdálkodók. A termőterület az elmúlt években folyamatosan csökken.
    

Az éves átlagtermés mintegy 20-25 ezer tonnára tehető, amely nagyrészt kielégíti a hazai fogyasztási igényt. Az import választékbővítési céllal érkezik az áruházakba, évente mintegy 5000-6000 tonna mennyiségben ismertette a NAK és a FruitVeB. A körképben azt ajánlják, hogy érett gyümölcs vásárlása esetén a hűtőben 1-2 napig tárolhatjuk, azonban ajánlatos a mielőbbi elfogyasztása.


A nagyon érett gyümölcsöket érdemes azonnal feldolgozni, felhasználni. A nagyon érett körte mellé ne tegyünk más gyümölcsöt, mert az könnyebben megromlik. A még nem érett gyümölcsök mivel utóérők, jól szellőző, hűvös helyen az almához hasonlóan hosszabb ideig eltarthatók. Ekkor érdemes egyesével papírba csomagolni őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com